Augusztusi olvasási összegzés

Augusztusban több időt tudtam az olvasásra fordítani, amiben az is közrejátszott, hogy hétvégente húgommal jártunk vásárokba árusítani az általa készített amigurumi termékeket, így ki tudtam ezeket a napokat is használni és az olvasásra tudtam fordítani őket két vásárló kiszolgálása között. Összesen 22 kötetet olvastam, de ebben sok gyerekkönyv/képregény/novella is van, így ha csak a regényeket néznénk, akkor jócskán megcsappanna az olvasott könyvek száma.

augusztusi_olvasmanyaim.png

1) Magyar szerzők regényei

Rögtön a hónap elején a Hontalan lelkekkel indítottam, ami jól illett E. K. Mindaleth facebook oldalán hónapról-hónapra meghirdetett #ZsánerTúra olvasós kihívásához, amit augusztusban a horror/thriller zsáner köré szőtt. A kihíváshoz kapcsolódóan még két könyvet bevállaltam a hónapban: Ludányi Bettina: Kettőnk titka és Szollár Bence: Frontláz c. köteteit. A három kötet közül a Hontalan lelkek tetszett a legjobban annak ellenére, hogy eléggé horrorisztikus a cselekménye, márpedig tőlem elég távol áll a horror műfaja. 

298602709_160933339850086_4184971727817645297_n.jpg

https://www.instagram.com/p/ChC8q5joWVg/?utm_source=ig_web_copy_link

Recenziós példányokat is olvastam a hónapban, mégpedig Eve Rigel: Kelepce és  Claire Robins: Vystera Árnyai c. köteteit, krimi, illetve fantasy kategóriákban.

Molyos utazókönyvként került hozzám Aurora P. Hill: Csillagos ösvényen c. kötete, ami egy elég vaskos epikus fantasy regény sok-sok izgalommal és fordulattal teletűzdelve.

Valamint olvastam még két magyar szerzőtől a magam szórakoztatására is: B. E. Belle: Társkeresők c. kötetét, aminek annyira gyönyörű a borítója és a lapélfestése, hogy alig vártam, hogy a tartalmával is megismerkedhessek közelebbről, illetve sort kerítettem Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz c. kötetére is, ami olyan súlyos témákat boncolgat, mint a gyermekbántalmazás és gyermekekkel szemben elkövetett nemi erőszak. Ez utóbbi kötetet csak erős idegzetűeknek ajánlom!

299326662_161840573092696_5905721169685800365_n.jpg

https://www.instagram.com/p/ChNf8OVIEqQ/?utm_source=ig_web_copy_link

2) Külföldi szerzők regényei

A Bridgerton netflixes sorozatának második évada annyira beszippantott, hogy alig vártam, hogy olvashassam a könyvet is, amiből készült. Így került sorra nálam Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett c. regénye, ami szintén hatalmas nagy kedvenc lett nálam, jobban tetszett, mint a sorozat első része, A herceg és én

L. J. Shen írónő kötetei nagyon sok helyen szembejöttek már velem, elég népes rajongótáborra tett szert. Nekem A csóktolvaj c. kötete volt az első olvasmányom tőle, de ez sajnos nekem nem lett az igazi.

statements_1845276.jpg

https://www.instagram.com/p/CheaglZoiYc/?utm_source=ig_web_copy_link

Kel Carpenter A Kárhozottak királynője sorozatára a borítók miatt figyeltem fel. Amint megláttam, hogy megjelenteti őket a KMK, mentek is a kívánságlistámra és megjelenés után azonnal meg is rendeltem őket. Augusztusban sort kerítettem az első rész olvasására, a Lucifer lányára, ami nekem nagyon tetszett, izgalmas és fordulatos fantasy kötet lett.

3) Mesekönyvek/képregények/novellák

a) mesekönyvek:  Dr. Seuss három angol nyelvű mesekönyvét is olvastam a hónapban, amelyek a következőek: How the Grinch Stole Christmas!, Eggs and Ham, The Lorax. Nekem a három közül a Grinch-es kötet tetszett a legjobban, a filmadaptációját is sokszor láttam már. Nyelvtanulóknak is ajánlom a kötetek olvasását, mert könnyű nyelvezete miatt a kezdők számára is érthető.

Emily Bevens: A szépség és a szörnyeteg c. kötetét is átlapoztam, ami egy nagyon bájos, aranyos kis mesekönyvecske, úgyhogy csak ajánlani tudom a felolvasását a pici gyerkőcöknek.

b) képregények: Négy képregényt olvastam augusztusban, amik közül a három Marvel kötet tetszett, az Olümposzi históriák 1. része viszont nem. Marvel kötetekből az alábbiakat olvastam: A hihetetlen Pókember - Venom születése,. A hihetetlen Pókember - Hazatérés, valamint Fenegyerek - Halálra jelölve.

c) novellák: A hónap utolsó napján három magyar szerző novelláját is olvastam. Ludányi Bettina: Yanna titka egy kiegészítő novella a Kettőnk titka c. kötethez, ami befoltoz pár függőben maradt kérdést a kötetben, úgyhogy szerintem feltétlenül érdemes elolvasni.

Melinda Bald: Teadélután c. kötete nekem nem annyira jött be, de azért egy olvasást megér, ha valaki szereti az erotikusabb történeteket.

Nina Collins-tól korábban még nem olvastam, de most bepótoltam Az őrangyal c. novellájával, ami egy nagyon aranyos kis történetet tartalmaz, a stílusa nagyon tetszett, úgyhogy tervezek még olvasni más könyveket is az írónőtől.

Ti milyen könyveket olvastatok augusztusban? A facebook oldal posztja alatti kommentben írjátok meg. :)