Még tiniként olvastam először az SZJG sorozatot. Emlékszem, mindig tűkön ülve vártam, hogy végre megjelenjen a következő rész és azokat is olvashassam. Ez az LL őrület azóta is tart nálam és mindig a lehető leghamarabb beszerzem az újonnan megjelent regényeit. A Random c. kötethez a szokásostól eltérően sokkal nehezebben jutottam hozzá, mert csak az L&L Könyvesboltban lehet kapni, és mivel nem vagyok pesti, így össze kellett kötnöm a megvásárlását egy pesti úttal. S bár majdnem fél év eltelt a megjelenése óta, most annál izgatottabban álltam neki a kötet olvasásának.

Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!

LL könyveit azért szeretem, mert a főszereplő lányokat mindig esendőre formálja, ezáltal nagyon könnyen bele tudom képzelni magamat a helyzetükbe. A főszereplő srácok pedig mindig imádnivalóak, ami ez esetben is így volt. Jó volt egy kicsit kiszakadni a szürke hétköznapokban és elmerülni Emma és Noel szerelmének kibontakozásában. LL könyveiben a humor is mindig nagyon nagy szerepet kap, a Random c. köteten is nagyon sokat tudtam mosolyogni, nevetni. Sok-sok abszurd helyzettel, karakterrel lehet benne találkozni, ami már a védjegyévé vált az írónőnek az évek során. 

https://www.instagram.com/p/Cl1kg6yIZ-a/?utm_source=ig_web_copy_link

A történet középpontjában az elengedés és az új lehetőségek állnak, amit Emma életén keresztül mutat be az írónő. Emma három évvel a Random c. kötet játszódása előtt egy nyaralás során elveszíti a barátját, aki beleszeret egy másik lányba a nyaraláson és emiatt szakít Emmával. Annyira mélyen érintette ez a lányt, hogy három évvel később se tudja elengedni a dolgot. A véletlen úgy hozza, hogy nyer egy utat Tunéziába több sorstársával egyetemben, ahol új lehetőségek és új kapuk nyílnak ki előtte. Az írónő nagyon szépen tudja felépíteni a csapattagok egymással való megismerkedését és a barátságok kibontakozását. Szinte minden nyertest sikerül közelebbről is megismernünk a cselekmény során, és szinte mindegyiküket nagyon-nagyon megszerettem.

Bár a kötet 500 oldalas, mégis mindig úgy érzem Laura könyveinél, hogy ennél még sokkal többet is olvasnék belőlük, ez a regény is nagyon rövidnek bizonyult számomra. Bízom benne, hogy nagyon hamar megjelenik majd LL újabb könyve, hogy ismét elmerülhessek egy szuper és humoros világban, amit az írónő épít fel minden könyvében.

Értékelésem: 10***/10

Kedvcsináló idézetek:

 A korláton kihajolva néztem lefelé, erősen koncentrálva, hogy a tenger zúgásától halljak valamit a beszélgetésükből, de csak a lány nevetése hangzott fel, azt nem tudtam kivenni, hogy miről van szó, aztán a következő pillanatban elkerekedett a szemem, amikor megláttam mellettem repülni a teraszkorlát peremére rakott könyvet.
– Neeeee – suttogtam utánakapva, de persze nem értem el. Utoljára még láttam, ahogy zuhanás közben kinyílik, és a lapok peregnek a levegőben, aztán hatalmas puffanással leér, én pedig abban a pillanatban ösztönösen hátraugrottam, és a teraszüvegnek nyomva a hátam vadul dobogó szívvel, riadtan hunytam le a szemem. – Ó, baszki, megöltem valakit A Da Vinci-kóddal – motyogtam, és résnyire nyitva a szemem füleltem, aztán amikor meghallottam lentről a lány és Noel hangját, megkönnyebbülve bólintottam, a szám szélét rágva egy gyors, nesztelen lépéssel elrugaszkodtam az üvegajtótól, és a falhoz hajolva lekapcsoltam a terasz világítását.

♦♦♦

– Még soha nem néztem meg a blog készítőjét, hogy hogy néz ki, mert nem érdekelt eddi… – magyarázta gépelés közben, aztán felkiáltott. – AZTAROHADT.
– Jaj, ne már – forgattam a szemem.
– Ja, hogy ő az. Helló, Noaaah.
– Tomi! – szóltam rá mérgesen.
– Jó, elnézést…
– Zárd be a blogot.
– Bezártam.
– Nem zártad – szóltam úgy, mint aki jól ismeri.
– Nem zártam – ismerte el nevetve.

♦♦♦

Első körben mozdulatlanná dermedtem a sokktól. Mikor ezen túljutottam, azt tettem, ami az emberek kilencven százaléka szerint a leghatékonyabb egy ilyen helyzetben. Nem, nem leütöttem. Az a tíz százalék reakciója. Én maradva a nagy átlagban sikítani kezdtem, de úgy, mint akit éppen élve nyúznak meg. Annyira visítottam, hogy talán odalent, a recepción is hallották. Vagy a másik hotel recepcióján. De még az is lehet, hogy a napokkal ezelőtti kiránduláson megült tevém is hallotta, és elindult a segítségemre, gondolván, bajban van a gazdája. Én pedig a csótányt bámulva még mindig sikítottam.

♦♦♦

– Ööö – köhintettem, elképzelve magam, ahogy egy nagy, sárga gumibanánon ülök mentőmellényben, magamat ismerve valószínűleg leghátul, és hiába kapaszkodom az előttem ülőbe, az egyik hullámon átugratva minden bizonnyal leesek, amit senki nem vesz észre, így a motorcsónak a banánnal együtt továbbmegy, én pedig a tengerben hánykolódva egyre távolabb kerülök a parttól, mígnem megkezdem az utam Szicília felé a Földközi-tengeren. – Köszi, de nem – utasítottam vissza a banánozást. Szerintem jól döntöttem.