A történet két szemszögből íródott: Mira és Luca nézőpontjából. Mira történetével, az ő életével és a gondolkodásával nagyon sokban egyet tudtam érteni, annyira szép és mély érzéseket, gondolatokat ültetett el az ő jeleneteiben az írónő. Számomra Mira lett a kedvenc karakter az egész kötetből, kár, hogy nem kapott happy endet a végén. Igazán mély érzelmeket sorakoztatott fel: a szerelemben, a becsületben és a tisztességben hisz, eszerint éli az életét és eszerint próbálja a hullámvölgyeket is túlélni több-kevesebb sikerrel.

Luca ezzel szemben Mira gyökeres ellentéte; a szenvedélyek rabja, falja a pasikat és sosem ad második esélyt egy átmulatott éjszaka után egyetlen férfinak sem. Legalábbis egy darabig, aztán minden igyekezete ellenére mégis úgy alakul az élete, hogy becsöppen egy férfi a hétköznapjaiba, aki hasonló gondolkodással bír, mint ő. Volt egy-két jelenete Lucának, ami kiverte nálam a biztosítékot, de mégis találtam tanulságot az ő karakterében is: nem szabad ítélkezni, mindenkit úgy kell elfogadni, ahogy van, még akkor is, ha teljesen ellentétesen éli valaki az életét, mint mi magunk. Hisz ami nekünk jó, az másnak lehet, hogy nem és fordítva. Mért akarnánk mi eldönteni, hogy másnak mi a jó?

Mira anyukája volt az a komolyabb mellékszereplő, aki viszonylag sok szerepet kapott még a kötetben. Meglepően jó tanácsokkal látta el a lányát, próbálta mindig egyengetni az útját, hogy ne a párkeresés sikertelensége miatt kudarcban merüljön el, hanem próbálja megtalálni önmagában a boldogságot, de Mira annyira mélyen vágyott már egy szerelemre, hogy elég nehezen ment ez neki.

A történet középpontjában olyan témák álltak, mint az útkeresés, a boldogság felé vezető út, a boldogság megtalálása különböző nézőpontokból, a társkeresés és annak nehézségei. Ezeket a témákat öntötte fel az írónő egy jó nagy adag pszichológiai és filozófiai kérdéssel, amit leginkább Mira szemszögén keresztül tálalt. 

Sokszor a két főszereplő elég szemét módon volt képes viszonyulni egymáshoz annak ellenére, hogy elvileg legjobb barátnők voltak. De ebben is látok igazságot, mert sajnos a való életben is elég gonoszok tudnak lenni egymással még a "barátnők" is.

Ha kettébonthatnám a cselekményt, akkor Mira történetére 5, míg Lucáéra 3 csillagot adnék, ennyivel tetszett jobban Mira elbeszélése. De mivel nem tudom kettébontani, így átlagban kiegyezek egy 4-essel.

Értékelésem: 8/10

Kedvcsináló idézetek:

– Én nem hiszek abban, hogy a bolodság egy férfi. Abban sem, hogy az egy tárgy vagy netán a munka. Nincs olyan, hogy az ember vesz egy autót, és boldog lesz. Olyan sem létezik, hogy valakinek van egy álommunkája, és ha megszerzi, attól válik boldoggá. Ezek mind olyan dolgok, amikre az ember esetleg vágyhat, ami kielégítheti az aktuális kívánalmait, de hogy ez legyen a boldogság, minden bizonnyal nem lehet valóság. Ahogyan egy férfi sem lehet az. Egy ember nem lehet csak attól boldog, hogy megismert valakit. Gondolj bele az élet kiszámíthatatlanságába. Mi lesz, ha történik vele valami? Te ismét boldogtalan leszel?

♦♦♦

Ha nekünk így jó, akkor ezzel mégis másoknak mi a szar bajuk van? Egyáltalán, ki kérdezte őket? Miért gondolják azt az emberek, hogy feltétlenül szükséges elmondaniuk, mit gondolnak rólunk? Minden jogom megvan hozzá, hogy úgy éljem az életemet, ahogyan akarom. Azzal, akivel akarom. És ha az a másik is jól érzi magát velem, és az életről, a kapcsolatokról, a férfi-női kérdésekről mi egyformán gondolkodunk, mégis kinek mi köze ahhoz, hogy ez etikus, vagy sem? Hogy ez elfogadott-e, vagy sem? Hogy mások szerint ez jó-e, vagy sem? Nekünk jó, az Isten szerelmére! Nekünk, és le se szarom, hogy ez másnak tetszik-e, vagy sem! Miért gondolja a mai világban mindenki, hogy megmondhatja, mi helyes, és mi nem? Egyáltalán, honnan vesszük, mi helyes, és mi nem? Ez egy totál szubjektív dolog, az ég szerelmére! Mindenki a maga háza táján söprögesse a szerinte helyes és helytelen szemetet, ne a miénken.

♦♦♦

– Az élet igazságtalanságát sosem fogjuk megérteni. De nem szabad hagyni, hogy ez a fajta igazságtalanság felülkerekedjen a jó embereken. Nem tudjuk, miért azokat a feladatokat kapjuk az életben, amiket. Hogy igazságtalanul kapjuk-e némelyiket? Ez nem lehet kérdéses. De attól még nem voltál és nem is vagy rossz ember. Ne hagyd, hogy bizonyos történések ilyen gondolatokat ültessenek el a fejedben.

♦♦♦

A lelkem tisztaságának megőrzése sokkal fontosabb annál, mint hogy bosszút álljak bárkin is csak azért, mert nem úgy viselkedett velem, ahogy én azt megérdemeltem volna. Az az ő viselkedése. Az ő döntése. Azzal majd neki kell elszámolnia. Nekem pedig csak saját magammal és a saját döntéseimmel kell számot vetnem.

♦♦♦

– Olyan nehéz, anya! Annyira figyelek, hogy ezt most ne rontsam el. Hogy olyan nő legyek, amilyenre a férfiak vágynak! Amilyenre Medárd vágyik!
Csak úgy kiszaladnak a szavak a számon, de érzem, amint megkönnyebbülök tőlük.
– És mi lenne, ha olyan lennél, amilyen te vagy? Amilyen Marovics Mira akar lenni?
– Amikor olyan voltam, nem kellettem senkinek!
– És csak az a boldogság, ha kellesz valakinek?
Ezúttal nem annyira könnyen gördülnek ki a szvaim:
– Úgy tűnik! – Csüggedt a hangom, miközben lesütöm a szemem.
– Ha valaki másnak adod ki magad, elárulom, akkor se fogsz te magad kelleni! Hiszen, akkor nem Marovics Mirabella lesz, akit akarnak majd, hanem az, akinek hazudod magad, és az sokáig úgysem tartható állapot. Az ember nem tud hosszú távon kibújni a bőréből. Szerinted miért romlik meg manapság annyi kapcsolat?
– Azoknak legalább van kapcsolatuk, anya, ami megromoljon. Nekem még az sincs.
– És akarnál olyan kapcsolatot?