Annyira tetszett a két korábban olvasott könyv Riley Baker-től, hogy megszereztem A boldogító nem!-et és két nap múlva el is olvastam mindössze két és fél óra leforgása alatt. Rövid kötet, így hamar a végére lehet érni, na meg a cselekménye is nagyon olvastatja magát. 

 Figyelem, az értékelés cselekményleírást tartalmaz!

A kötet borítóját és címét látva már sejteni lehet, hogy miről fog majd szólni a történet, így nem értek váratlan meglepetések az olvasása közben. (Egyébként nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem nagyon tetszik a borító, igazi vagány csajra utal.) Brooke egy véletlennek köszönhetően összetalálkozik egykori szerelmével, Austin-nal, aki a gyermekkori barátja is volt egyben, bár utólag kiderül, hogy talán mégse volt olyan nagyon véletlen az az újbóli találkozás. Brooke próbálja elhessegetni a régi érzelmeket, amelyek újra feltörnek benne, de aztán egy újabb véletlennek köszönhetően előkeveredik a tíz évvel korábbi időkapszulájuk, amit a srác kertjében ástak el. Az időkapszula újabb érzéseket, újabb emlékeket idéz elő a lányból, s amíg a kapszulában lévő bakancslistát próbálja a lány végigjárni, teljesen elbizonytalanodik, nem tudja, mit kellene tennie.

https://www.instagram.com/p/CbUvGYmgw_D/?utm_source=ig_web_copy_link

Az ilyen gyermekkori barátságról, ami később szerelembe fordul át, nagyon szeretek olvasni, mert szerintem ha ennyi éven át legjobb barátok voltak és már mindent tudnak egymásról a felek, akkor az nagy valószínűsséggel csak jól sülhet el. Persze vannak szélsőséges esetek, de egy ilyen régre visszanyúló kapcsolatban már szinte minden oldalát látták egymásnak és nem maradhat sok nyitott kérdés a másikkal szemben.

Ez Brooke-ra és Austinra is igaz, ők is mindent tudnak egymásról, de a könyv cselekményének kezdete előtt pár évvel Austin egy rossz döntés következtében elhagyja a lányt, hogy beutazza a világot. Megfogalmazódhat bennünk a kérdés, hogy vajon tényleg eléggé szerette-e a lányt, ha így képes volt hátat fordítani neki, vagy hogy a lány valóban szerette-e Austint, hisz ő is vele mehetett volna, de annyira ellentétesen képzelték el a jövőt - a srác utazni akart, a lány pedig a szülővárosában maradni -, hogy ha akkor nem megy el a srác és nem váltja valóra az álmait, tehát nem utazza be a világot, akkor a későbbiekben csak veszekedések lettek volna belőle szerintem, hiszen a srác úgy érezhette volna, hogy Brooke miatt le kellett mondania valamiről. Na de a lényeg a lényeg, hogy Austin visszatért évek múltán Brooke-hoz, hogy kiderítse, helyrehozhatóak-e még a dolgok kettejük között.

El tudnék képzelni egy folytatást a történethez, ahol jobban megismerhetnénk Austint, illetve az ő kettejük kapcsolatát. Sajnos ez a kötet nagyon hamar véget ért, úgyhogy csak egy kis ízelítőt kaphattunk az ő párosukból. Illetve Austin apukájáról se tudtunk meg sokat, amit hiányoltam, tekintve, hogy a lány annyira megszerette az "apósát", hogy az Austin-nal való szakítás után is ugyanúgy visszajárt hozzá vasárnapi ebédekre. 

Most már három elolvasott Riley Baker kötettel a hátam mögött bátran kijelenthetem, hogy nagyon megszerettem az írónő stílusát és alig várom, hogy olvashassam tőle a többi már megjelent kötetét is.

Itt találjátok az Utóirat: Elvittem az autót! kötetről szóló értékelésemet.

Értékelésem: 10/10

Kedvcsináló idézetek:

 – Rendben. Menj vissza és élvezd az estéd! – mondta könnyedén, Zoey pedig idegesen megindult felé.
– Élvezné, ha te haramia Austin nem bukkantál volna fel!
– Haramia? – Austin kérdőn pillantott Zoey felé.
– Igen, az. Jelentése útonálló, rabló és nem utolsó sorban gazember. Na ez vagy te, apukám!
– Köszi Wikiszótár, magamtól is vágtam a szó jelentését.

 

–  Figyi, van egy balta a kocsimban, ha úgy döntenél, hogy meg akarsz szabadulni tőle. Holnap szívesen kölcsönadom.
– Zoey, Austinnal már nem vagyunk gyerekek és legfőképpen nem vagyunk szerelmesek. Nem kell engem féltened!
– Okéé… Azért gondold át! Nem nyomlak fel a zsaruknál és a sírba is magammal viszem a titkot, szóval ilyen visszautasíthatatlan lehetőséget nem minden nap kap az ember.
– Nagyra értékelem, de tényleg nem akarom Austint eltenni láb alól. Még nem…

 

– Tényleg haza tudok vezetni – néztem Austinra ismét.
– Részegen, hogyne.
– Nem vagyok elázva – feleltem magabiztosnak tűnve, miközben sikeresen átestem a küszöbön és egyenesen Austin karjában landoltam.

 

– A gyomorgörcs kerülget a mai napig attól, hogy annyi ember előtt kell végigsétálni. Miért nem lehet rögtön az oltárnál talizni? – fűztem hozzá felháborodottan.
– Mert akkor elveszne a varázsa annak, amikor a menyasszony lassú léptekkel halad a vőlegény felé, majd hirtelen megbotlik mindenki szeme láttára.
– Te aztán marhára meg tudod nyugtatni az embert.

 

– Hát nem csodálom, hogy elveszítetted az összes pénzed, ha ilyen a híres pókerarcod – súgtam Austin fülébe mérgesen.
– Sokat segítettél azzal, hogy itt fújtattál mellettem, mint valami indulásra készülő gőzmozdony.