John Cure: Hontalan lelkek (1.) - értékelés
John Cure-t nem véletlenül szokták a magyar horror egyik vezéralakjaként emlegetni, nagyon jól ért a félelemkeltéshez és a misztikus, ködös világok megteremtéséhez. Idén februárban olvastam tőle először, mégpedig a Hamu c. kötetet, ami kevésbé volt horrorisztikus cselekményű, mint a Hontalan lelkek, de izgalom terén nem volt hiány egyik regényben sem.
Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!
A fülszöveg:
Egy regény, amiben minden lehetséges. Egy amerikai kisváros, ahol szörnyű gyilkosságok történnek. Egy Átjáró, ami a szellemvilágot összeköti az élővel. Egy Dögkút, amiről legendák keringenek.
Clive Wallace kiegyensúlyozott, idilli kapcsolatban él feleségével, Susannával, és két kisfiával, Timmel és Robinnal. Megszokott életük azonban váratlan fordulatot vesz, amikor a kisvárosban gyerekek tűnnek el nyomtalanul, miközben a szüleiket könyörtelenül lemészárolják.
Egy borús délutánon Tim és két barátja sárkányt eregetni indulnak a közeli tisztásra, nem is sejtve, hogy halálos veszély leselkedik rájuk.
Jack Homa, a város öregedő seriffje, próbál a rejtély megoldására bukkanni, azonban egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy a kisváros lakói sötét titkot őriznek a múltból.
Mindeközben Clive-nak szembe kell néznie szörnyű rémálmaival, és eltitkolt múltjával, hogy a családját megmenthesse a borzalmaktól.
De kicsoda Gerald, aki kezében egy véres csákánnyal bújik meg a sötét árnyékban? És mit akarnak Robintól a halott gyerekek szellemei?
A Hontalan lelkek egy olyan hátborzongató misztikus thriller, ami a 80-as és 90-es évek nagysikerű horrorfilmjeinek a Rémálom az Elm utcában, a Péntek 13, és a Kampókéz , hagyományait viszi tovább, és ötvözi napjaink kísértethistóriáival. John Cure legutóbbi regénye: A gonosz új arca, hetekig vezette a Bookline Horror&Thriller kategóriájának sikerlistáját.
És felcsendül egy mondóka:
"gyerekek lelke, sötét az este
este, este, a gyereket leste
leszállt az éj, minden sötét
Gerald eljön a gyerekekért"
A Hontalan lelkeket azoknak a könyvmolyoknak ajánlom csak, akik bírják a vérengzéseket és a gyilkosságokat, mert elég sok ilyen jelenet található a kötetben. Minden finomkodás nélkül vázolja fel az egyes haláleseteket, amihez pluszban hozzájön még a misztikus, paranormális jelenségek sora, csak hogy még inkább feltüzelje az emberek kíváncsiságát, félelmét.
Bevallom őszintén, én nem vagyok nagy horror rajongó, ha tehetem, inkább nagy ívben elkerülöm ezt a műfajt, mert én együtt szoktam félni a karakterekkel olvasás közben, ami ezúttal sem volt másképp. Minden jelenetet úgy éltem át, mintha ott lettem volna velük, mintha rám is hatással lettek volna a támadások, fenyegetések.
https://www.instagram.com/p/Cg4soa-oDC4/?utm_source=ig_web_copy_link
A gyilkos elkezdi tizedelni a kisváros lakosságát, amitől az emberek megrettennek. Mindig olyan embereket választ ki, akiknél kisgyermek is van a családban és a szülők brutális meggyilkolása után a gyermekek eltűnnek. Reménykednek benne a lakosok, hogy talán "csak" elrabolta őket és még élnek, így próbálja a rendőrség is minden erejével felkutatni az elkövetőt nulla eredménnyel. Az FBI is beavatkozik az esetbe, de ők se jutnak semmire.
Közvetlenül a gyilkosságok előtt megjelennek a gyilkos mellett a gyermekek hontalan lelkei, akik a fülszövegben is olvasható kis verset kezdik el énekelni, de nemhogy ettől megijednének az emberek, inkább érdeklődve figyelik az így elhangzó sorokat, mígnem már túl késő lesz a veszély észlelésekor a menekülés.
Annak ellenére, hogy pont a misztikus, paranormális vonal és a gyermekek szellemei teszik félelmetessé a kötetet, nekem pont ez a szál tetszett a legjobban a kötetben. John Cure nagyon jól csepegtette az információkat ahhoz, hogy az ember egészen a végéig ne tudja összetenni a teljes képet annak ellenére, hogy már sok dolgot lehet sejteni menetközben is.
Remélem, minél előbb be tudom szerezni és sorra is tudom keríteni a sorozat következő részét, mert az utolsó mondatban elhangzottak alapján lesznek itt még érdekes dolgok a folytatásokban is.
Értékelésem: 9/10
Kedvcsináló idézetek:
– Van egy olyan érzésem, hogy ami eddig történt, még nem minden… a kemény dió még hátravan. Szerintem igencsak különös dolgok fognak még történni, amitől visszasírjuk a gyerekkort.
[…]
– A különös dolgokon, valami természetfeletti jelenségre gondol? – érdeklődött Eva. Szúrós tekintettel nézett George-ra, aki óvatosan tekintgetett körbe-körbe, mintha direkt akarná a „titokzatos öregurat” játszani. – Mert én nem hiszek a természetfeletti jelenségekben.
– Parajelenségek? Telekinetika? Meg ilyesmi? – fanyalgott John. – Ugyan már!
– Ami itt történt, talán még ezektől is nagyobb erő. Valami, amit még akkor sem akarunk majd elhinni, amikor látjuk. – George lassan beszélt, jól hangsúlyozva mondandóját, miközben mélyen Eva szemébe nézett.
– Nem tud megijeszteni – jegyezte meg Eva.
– Elég legyen! – szólt közbe John. – Legyen már eszed Eva! Magának is George! A sorozatgyilkosság az sorozatgyilkosság, az ami pedig az erdőben történt Howarddal, az nagyon sajnálatos, de valami magyarázatot fogunk rá kapni.
– Az orvosoktól? – kérdezte Eva.
– Igen. És nagyon is egyszerű magyarázat lesz. Szóval hagyjuk a hókuszpókusz dumát.
– A próféta szóljon magából – mondta George.
– John-nak igaza van, ez nem egy… horror film. Nem kell aggodalmaskodni.♦♦♦
– Ki bántana minket? – kérdezte Bret.
– Hát, aki halomra darabolja mostanában az embereket. Igencsak megnőtt a halálozási statisztikája a városnak az utóbbi napokban. És én nem akarok statisztikai adat, vagy újsághír lenni.
– Szóval ezért szeded annyira a lábad?
– Áh, dehogy! Csak randim van egy nagyvérű szőkével. Hát persze, hogy azért szedem a lábam, te állat!
– Csak nem gondolod, hogy valaki is kezdeni mer a Totál Metál Betyár Alkoholos Társasággal? – Bret jókedvűen kacagott.
– Most, hogy mondod, valóban! – mondta Haris. – Elgondolkodtató, ki merne négy piás, testi-lelki ronccsak kikezdeni? – Egy kis szünetet tartott, majd folytatta: – Szerintem, amilyen megviseltek vagyunk, két kisnyugdíjas a szart is ki tudná belőlünk rugdosni.♦♦♦
Clive áhítattal figyelte feleségét és még így, lelkileg megtörve, kisírt szemekkel is gyönyörűnek találta. Már nem volt szerelmes a feleségébe, hogy is lehetne, hisz a szerelem elmúlik, és felváltja valami sokkal fontosabb, ami egy életre szól; a szeretet, a tisztelet és a megbecsülés. Amikor Ő már Én vagyok, Én pedig Ő. Engedve, hogy a másik bennünk éljen. A megnyugtató tudat, hogy együtt… Együtt egy életen át, kölcsönösen kiegészítve a másikat, kimondva vagy csak befejezve helyette mondatokat, támogatva, kitartva, bízva, szeretve. Clive pedig szerette a feleségét, csodálta és tisztelte, mint anyát, és minden egyes alkalommal, amikor csak a közelébe került – ennyi év után is – buja vágy kezdte fűteni.
