Aurora Lewis Turner: A hetedik bolygó (Bolygókeringő trilógia 2.) - értékelés
Az alábbiakban olvashatjátok a véleményemet a 2021-ben megjelent és a Bolygókeringő trilógia második részeként napvilágot látott, A hetedik bolygó című regényről.
Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!
A fülszöveg:
Ashley-t elrabolták. Tőlem, Aurórától függ az élete. Ahhoz, hogy megmentsem, vissza kell szereznem az erőm, amiről egy új élet reményében mondtam le. Az én képességem az övéért cserébe… Útra kell kelnem, hogy megleljem elveszett emlékeimet. A Hetedik Bolygó leghatalmasabbikán, a Nardeenen kezdem a kutatást, melynek fővárosa, Gomora az emberi bűnök tárháza; dúl a prostitúció, virágoznak a drogügyletek, a névtelenek rabszolgákként élnek… Vajon útközben fény derül arra, ki vagyok valójában? Választ kapok arra, hogy kik a szüleim, és hogy miért mondtak le rólam? A legfőbb kérdés pedig: vajon meddig tudom távol tartani magam Lloydtól és a benne élő fenevadtól?
A Hetedik Bolygó a Bolygókeringő trilógia második könyve.
A sorozat első része nagyon hamar beszippantott, annyira különleges fantasy világot épített fel az írónő benne, hogy csak úgy faltam a lapokat és nagyon kíváncsi voltam rá, hogy milyen kalandokba keveredik még Aurora és Lloyd. Ebben a második részben viszont sok jelenetnél éreztem azt, hogy nem illik a cselekménybe, vagy hogy nem illik az adott cselekedet az adott karakterhez. A sok mellékkaland miatt néha a fókusz is elterelődött a végcélról, úgyhogy néha olyan érzésem volt, hogy én magam sem tudom már, hogy pontosan hova tartanak a szereplők és miért küzdenek.
Először a párharcnál éreztem azt, hogy nem értem ennek a jelenetnek a jelentőségét, de végülis szükség volt erre azért, hogy pénzt kereshessen a társaság, viszont ettől függetlenül nekem nem illett bele az adott környezetbe ez a rész. A leginkább viszont azt nem értettem, amikor Lloyd hagyta, hogy rabszolgát csináljanak Aurorából. Persze Lloydnak nagyon sajátságos értékrendje van, de elvileg Aurorát szereti és tűzbe menne érte, szóval nem értettem, hogyan hagyhatta, hogy ilyen dolgok történjenek vele csak azért, hogy tanuljon az esetből a lány. Számomra nem volt karakterhű ez a döntés, az a Lloyd, akit az előző részből megismertem, sose hagyta volna, hogy akár egy haja szála is meggörbüljön Aurorának.
A fantasy vonal is kisebb hangsúlyt kapott ebben a részben, bár ez lehet, hogy amiatt volt, mert Aurora csak a kötet második felében kapta vissza az erejét, így leginkább csak Llyod alakváltoztatásaira terelődött ez a szál.
Szóval összességében ez a rész sajnos most nem tudott beszippantani, pedig az összes eddigi ALT regényt nagyon szerettem.
A sorozat első részéről itt olvashatjátok a véleményemet: Névtelenek
A kötetet a szerzőnek köszönhetően, recenziós példányként olvashattam, amit ezúton is köszönök szépen!
Értékelésem: 7/10
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Idézetek:
– Lloyd… Hogy jutottál ide?
– Egy barátom barátjának a barátja tartozott nekem egy szívességgel – vont vállat a férfi, mire Oldfield tanár úr egy lépést tett előre, majd mosolyogva üdvözölte a jövevényt.
– Nem is tudtam, hogy vannak barátaid.
– Megvan a módszerem, amivel könnyedén barátkozhatok – mosolygott a férfi, miközben előretartotta a kezét, ami egy pillanatra mintha átváltozott volna; karmok nőttek ki belőle, miközben sűrű szőr borította be a kézfejét és az ujjait.♦♦♦
– Ki a fene az a Cecil?
– Valaki, akivel eléggé viharos a kapcsolatom – válaszolta vigyorogva. A további kérdő pillantásokra csak ennyit tett hozzá:
– Hosszú történet. Annyi viszont biztos, hogy nem fog örülni nekem.♦♦♦
– Bizonytalan. Tudni akarja, hogy kik vagyunk. Nem tetszik neki Lloyd jelenléte.
– Hidd el, nem ő az egyetlen, aki így reagálna rám – jelentette ki a férfi egy féloldalas mosollyal arcán. – Add át neki, hogy meg van bocsátva.
