Decemberi olvasási összegzés

Decemberben a karácsonyi készülődések és rokonlátogatások miatt nem volt túl sok időm olvasni, de azért így is összejött az alábbi 9 könyv olvasása a hónapra. Bár van közöttük rövidebb mesekönyv is, amikkel gyorsabban lehetett haladni, de voltak közöttük nagyon izgalmas, letehetetlen regények is, amik kárpótoltak a kevesebb olvasásra fordítandó idő miatt.

324338015_613507690774277_3560984205627747614_n.jpg

A hónapot rögtön az egyik kedvenc írónőm új kötetével indítottam, ami nem volt más, mint Leiner Laura: Random c. romantikus, humoros regénye. Mindig alig várom, hogy elolvashassam az újabb és újabb megjelent műveit, de ezt most elég sokáig húztam, mert nehezen jutottam hozzá a kötethez. Nagyon szomorú voltam, amiért csak az L&L könyvesboltból lehetett megrendelni/megvenni, így össze kellett kötnöm egy pesti kirándulással, ami elég sokáig váratott magára, de végül csak összejött.

318550654_184200377532794_4052811771714678786_n.jpg

https://www.instagram.com/p/Cl1kg6yIZ-a/?utm_source=ig_web_copy_link

Karácsonyi hangolódásként olvastam Debbie Macomber: A fagyöngy alatt c. kötetét, de nem hozta meg számomra a várt hatást. Ennek ellenére kellemes, pihentető olvasmány volt, egyszer olvasósnak tökéletesen megfelelt.

320688162_672246481007131_7594554381738599974_n.jpg

https://www.instagram.com/p/CmRt6_LIPET/?utm_source=ig_web_copy_link

L. J. Wesley: Jesse Jones és a Mikulás küldetés c. rövid mesekönyve szuperjól visszaadta a karácsonyi hangulatot, nagyon jó élmény volt olvasni a kötetet. Felnőtt fejjel is élvezhető és aranyos kis történet lett.

covers_774405.jpg

A kétbalkezes varázsló c. meseregényt egy molyos kihívás miatt kezdtem el, de humoros és szórakoztató jellege miatt örültem neki, hogy végül erre a kötetre esett a választásom.

covers_124082.jpg

Baráth Viktória: A lótusz virága c. kötetet már régóta vártam, hogy olvashassam, de sajnos nekem nem tetszett annyira, mint az előző rész. Nagyon tanulságos és megindító volt a cselekménye, de mégsem tudtam teljesen beleélni magamat.

320735875_396380482675128_7774975048890424862_n.jpg

https://www.instagram.com/p/CmUWEeQoy09/?utm_source=ig_web_copy_link

Ludányi Betti: Kettőnk bűne c. kötete viszont izgalmasabb és eseménydúsabb volt, mint az előző rész, ezáltal nekem jobban is tetszett. Jó volt végre a sorozat végére érni és megtudni, hogyan rendeződnek a szereplők sorsai annak ellenére, hogy nem pont olyan befejezést szánt nekik az író, mint amit vártam. Nem kapták meg a happy endet.

321343319_443463521167739_7169880595789700452_n.jpg

https://www.instagram.com/p/CmhMgKlIfzg/?utm_source=ig_web_copy_link

Hegedüs Lilla: Lélek c. kötete nekem hatalmas nagy pozitív csalódás lett. Annyira jó volt elmerülni Lilla önkéntes munkájának leírásában. Az egész kötetet a hála légköre hatja át, ami arra ösztönzött, hogy én is legyek hálás olyan dolgokért, amikről korábban eszembe se jutott, hogy hálás kellene lennem értük.

320676162_686173706301143_2967799083488343293_n.jpg

https://www.instagram.com/p/CmW7BB8owYw/?utm_source=ig_web_copy_link

Fróna Zsófia: Baljós szövetségek c. kötete lett nekem a decemberi olvasmányaim közül a kedvencem. Bár ez nem ért nagy meglepetésként, ugyanis a sorozat első két része is kedvencem lett, imádom a sorozatot! 

323863934_3001753790121628_2140488680575713522_n.jpg

https://www.instagram.com/p/Cm_XX7joSfE/?utm_source=ig_web_copy_link

A hónapot és egyúttal az évet is Orbán Erika: Kisvárosi anziksz c. kötetével zártam, ami sajnos olyannyira nem nekem íródott, hogy kicsit nehezen jutottam a végére a rövidsége ellenére is. 

324553440_1148660195789790_7185742714390014121_n.jpg

https://www.instagram.com/p/CnHpe9eo_b2/?utm_source=ig_web_copy_link