Júniusi book haul

Korábban a könyvheti, illetve a bonyhádi könyvfesztiválos új szerzeményeimet bemutattam már az élménybeszámolós bejegyzéseimben, de most összesítve is csináltam egy book hault júniusra.
1_3.jpg

A könyvhéten összesen 8 könyvet szereztem be, amelyeket az alábbi képeken láthattok 2 részletben: pénteki és szombati beszerzések. Ezek közül A kötelék c. könyvet még korábban nyertem az írónő facebook oldalán hirdetett nyereményjátékon, de könyvheti személyes átvétellel kértem, úgyhogy csak júniusban került hozzám. A Deadpool kötetet ajándékba kaptam, amit azóta már el is olvastam és szerencsére nagyon tetszett! A Brooke c. kötetet olvastam már korábban a régi kiadásban, de most, hogy megjelent új borítóval, muszáj volt beszereznem. Mindegyik magyar szerzős kötetet dedikáltattam is a könyvhéten és mindegyik dedikálás szuper élmény lett számomra! ♥
2_2.jpg

3_2.jpg

A bonyhádi könyvfesztiválon csak három könyvet szereztem be, mindhármat a NewLine kiadótól. Fróna Zsófi sorozatának első két részét már olvastam korábban, de annyira nagy kedvenceim lettek a kötetek, hogy muszáj volt megszereznem őket!
4_2.jpg

Illetve hónap végén érkezett egy recenziós példányom is, Aurora Lewis Turner: A tűzróka c. kötete. Azóta már el is kezdtem olvasni, elöljáróban annyit mondanék róla, hogy zseniális könyv lett, teljesen beszippantott, de bővebben is olvashattok majd róla, amint a végére értem és megírtam róla az értékelő bejegyzésemet. ♥ Tiktokon elérhető a kötetről készített unboxing videóm.
covers_725816_1.jpg