Márciusi olvasási összegzés

Műfaji kavalkád

Márciusban viszonylag sok kötetet sikerült elolvasnom, de a darabszám elég csalóka, mert sok nagyon rövid kötet és mese is van benne. Teljesen véletlenül kereken 20 könyvhöz/meséhez volt szerencsém, aminek a felsorolását lejjebb olvashatjátok műfajok szerinti bontásban.

Fantasyk:

Martin Kay: EasternKrencz Nóra: A követJulie Kagawa: The Iron Queen - Vaskirálynő - a címekre kattintva meg tudjátok nyitni az adott könyvről írt értékelésemet.

Ha sorrendet kellene felállítani a kötetek között, akkor a Vaskirálynőt nevezném meg a legjobb kötetnek a három közül, utána jönne A követ és a harmadik helyre sorolnám az Easternt, ami kevésbé tetszett nekem, pedig sok jót hallottam róla.

Romantikus könyvek:

Railey Baker: Utóirat: Elvittem az autót A boldogító nem! és Ellyne: Pieces of a Heart - Egy szív darabjai

Korábban csak a Szavad ne feledd! c. ifjúsági kötetet olvastam Riley Baker-től, de az ebben a hónapban olvasott két könyv annyira tetszett, hogy a korábban megjelent köteteire is nagyon kíváncsi lettem. Ellyne könyve is jó volt, bár ez csak egy kis novella, így nem írtam róla blogbejegyzést. Tőle is szeretnék még olvasni, mert az ő stílusa is tetszik.

Erotikus könyvek:

nevtelen.png

Penelope Bloom: His Package - MegkapnámKendall Ryan: Szerelem első érintésre

Amennyire tetszett a Megkapnám c. kötet, annyira nem tetszett a Szerelem első érintésre. Míg az előbbi szórakoztató és humoros, addig a második kötet inkább klisékkel teletűzdelt, csapongó mű. 

Mesék:

00.png

Neil Gaiman: Farkasok a falban, Stephen King: Csu-csu Charlie, James Gelsey: Scooby-Doo és a múmia átka,  James Gelsey: Scooby-Doo és a hószörny, James Gelsey: Scooby-Doo és a játékbolti riadalom, Michelle H. Nagler: Rettenetes töklámpások, Bíró Szabolcs: A sárkány, aki nem akart tüzet okádni

A mesékről nem írtam blogbejegyzéseket. A Farkasok és falban c. kötet hangulata nagyon komor, horrorisztikus, míg a többinek inkább szórakoztató és humoros a stílusa. A Scooby-Doo kötetek tetszettek a legjobban, kedvet kaptam a tv-sorozathoz is, nagyon régen, még valamikor gyerekként láttam, de nem sokra emlékszem már belőle.

Képregény:

covers_106914.jpg

J. M. DeMatteis: Pókember és Batman

Nagyon szeretek képregényeket is olvasni, de idén sajnos valamiért háttérbe szorultak és nem sokat olvastam még. Igyekszem bepótolni az elkövetkezendő hónapokban, mert jópár képregény várakozik olvasásra a polcomon. A Pókember és Batman c. kötet nagyon tetszett, nem csalódtam benne. Nagyon rövid kis füzetecske, de annál tartalmasabb.

Klasszikus dráma:

covers_448738.jpg

William Shakespeare: A vihar

Ritkán olvasok klasszikusokat, dráma műnemben meg még ritkábban. Bár Shakespeare köteteit szeretem, több könyvét is olvastam már és eddig mindegyik érthető és élvezhető volt. A vihar c. kötetben szerepet kapott egy kis fantasy vonal is, egy varázsló az egyik szereplő, így nagyon kíváncsian álltam neki, de nem volt annyira kiemelkedő, mint amennyire gondoltam. Ettől függetlenül egy olvasást megért.

Ifjúsági kötet:

covers_503874.jpg

Jenny B. Jones: Tiéd leszek

Leiner Laura kötetei óta nem találkoztam olyan ifjúsági regénnyel, ami ennyire nekem szólt volna és ami ennyire magával ragadott volna. Örülök neki, hogy elolvastam és ezáltal új kedvencet avathattam. Az ifjúsági történetek kedvelőinek nagyon tudom ajánlani, hogy adjanak ennek a könyvnek egy esélyt.

Lélektani fejlődésregény:

covers_454601.jpg

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Bár könyvek terén majdnem mindenevő vagyok, Honeyman kötetének stílusa mégis elég távol áll tőlem. Épp ezért nem is tudtam annyira élvezni, mint ahogy kellett volna, pedig a kötet mondanivalója nagyon jó volt, de a stílusa, már kevésbé.

Memoár:

covers_674132.jpg

Stephen King: Az írásról

Nem gondoltam volna a kötet olvasása előtt, hogy ennyire tetszeni fog majd. Örülök neki, hogy a kezembe akadt, nagyon tetszettek az önéletrajzi részek benne. Az írástechnikai részek kevésbé, de az író életéről szóló fejezetek kárpótoltak mindenért.

Ennyi lett volna a márciusi áttekintés, nagyon vegyes hónap volt, ahogy az a műfajok bontásából is látszik. Remélem, hogy áprilisban is legalább ilyen jó könyvek kerülnek majd a kezembe.