Julie Kagawa: Vaskirálynő - értékelés

Hosszas kihagyás után végre sorra tudtam keríteni a Vastündérek sorozat 3. kötetét is, a Vaskirálynőt. Az első két részét még 2020-ban olvastam, amiből az első rész nagy kedvencem lett, a második rész viszont már nem tetszett annyira, úgyhogy vegyes érzésekkel álltam neki ennek a kötetnek, reméltem, hogy ez az első részhez hasonlóan kedvencemmé fog majd válni.

Figyelem! Spoilert tartalmazhat a fülszöveg és az értékelés, pláne azoknak, akik nem olvasták az előzményeket.

A fülszöveg:

„Egy ideje már a Téli Udvarban élek. Hogy mióta is? Nem tudom. Az idő itt nem úgy telik, ahogy kellene. Ha valaha is kijutok innen, meglehet, azt fogom látni, hogy eltelt száz év, és a családom minden tagja és minden barátom rég halott.
Igyekszem nem túl sokat gondolni erre, de néha képtelen vagyok kiverni a fejemből.
A nevem Meghan Chase”.

Félig ember, félig a Nyártündér-király leánya; Meghan sosem találta a helyét a világban. Azt hitte, a Téli Udvar hercege szereti, ám ő elhagyta, és Meghan most a Téltündér-királynő foglya. A Nyár és a Tél háborújának közepette Meghan tudja, hogy a valódi veszélyt a Vastündérek jelentik – azok a vasból született tündérek, akiket csak ő és a távol lévő herceg látott. Azonban senki sem hisz neki.

Ami még rosszabb, Meghan tündérereje eltűnt. Csak a saját eszére hagyatkozva kell boldogulnia Tündérföldön, ahol megbízni bárkiben is ostobaság, egy árulóban halálos hiba. De hiába válik végül Meghan maga is vaskeménnyé, mégsem szűnik emberszívében a vágyakozó suttogás.

Nagyon lassan haladtam a kötet olvasásával annak ellenére, hogy tetszett a cselekmény. Nem lett ugyan kedvencem, mint az első rész, de a másodiknál valamivel jobban tetszett, valahová a kettő közé helyezném el ezt a részt e tekintetben.

A korábbról már jól megismert karakterek zöme annyira a szívemhez nőtt, hogy a velük játszódó jeleneteket nagyon szívesen olvastam. Ilyen pl. Kacor, a Caith Sith (kb. macskaszellem), aki egy igazi egoista, nárcisztikus beszélő macskát jelenít meg, de olyan vicces módon, hogy az összes jelenete a kedvencem lett. Emellett a kis gremlin, Beretva is a szívemhez nőtt. Volt egy jelenete a kötetben, amiről Dobby jutott eszembe a Harry Potter sorozatból, megtaláljátok ezt a jelenetet lejjebb az idézetek között.

Ez a kötet sokkal baljóslatúbb, mint a korábbi két rész, itt egy elég komoly háború előszele bontakozik ki előttünk és a kötet végén le is zajlik a végső csata. Nagyon megható volt a történet befejezése, ugyanakkor kaptunk egy olyan függővéget, ami miatt az ember erős késztetést érez rá, hogy tovább olvassa a következő részt is.

Puck karaktere ebben a részben nem volt szimpatikus számomra, amennyire megszerettem őt az első részben, most annyira unszimpatikus volt. Kezdetekkor nagyon figyelmes legjobb barátot alakított Meghan mellett, de ebben a részben sok helyen nagyon gonosz volt, pláne, ha Ash-ről volt szó. Az utolsó pár oldalon viszont megláttam benne újra azt a srácot, akit az elején megkedveltem, remélem, hogy a befejező kötetben visszatalál régi önmagához.

Ash ebben a kötetben is tanúbizonyságot tesz mérhetetlen nagy hűségéről, bár eddig sem titkolta, hogy akár az életét is képes lenne feláldozni a lányért. A történet vége viszont nem épp boldogan záródott az ő szemszögéből.. Kíváncsi vagyok, hogy ebből az egészből hogy fog szép lezárást varázsolni az írónő a befejező kötetben, mert ebben a harmadik részben olyan távolra lökte egymástól a karaktereket, hogy ennél már nem is lehetnének távolabb egymástól.

Értékelés: 9/10

Kedvcsináló idézetek:

Megtanultam, hogy a szerelem legyőzi az időt és a fajok közti különbséget is; szépséges, tökéletes, megéri küzdeni érte, ugyanakkor törékeny és a szívedet is összetöri, néha pedig áldozatokat kíván. Hogy az ember olykor egyedül marad az egész világgal szemben, és nincsenek egyszerű megoldások. Hogy tudnod kell, mikor kapaszkodj bele valamibe… és mikor ereszd el. És még ha az a szerelem vissza is tér, előfordulhat, hogy felfedezel valamit valaki másban, aki egész idő alatt jelen volt.

– Ugyan, főnök! – mosolyodott el a leköpött vörös sapkás, és megnyalta az agyarait. – Nem is rágcsálhatjuk meg a hercegnőt? Csak egy kicsit?
Félszemű Jack oda se nézve fejbe verte a társát.
– Hülye! – csattant fel. – Semmi kedvem a fagyott belsőségeidet kapargatni a kövezetről. És most mozduljatok meg, ostoba barmok, mielőtt elvesztem a türelmemet!

– Csak hogy tudd – folytattam, és egy ujjal mellbe böktem –, később megöllek, amiért idehoztál!
– Alig várom.
– Csak várd! Majd megbánod, ha valami elragad engem, én pedig elég hangosan fogok sikoltozni, hogy felébresszem a holtakat.
Ash rám mosolygott és eleresztett.
– Ahhoz előbb engem kell legyőzniük.

– Minél szorosabb kapcsolat köt a választottunkhoz, annál inkább átvesszük az érzéseit. Ez ösztönös, mint a lélegzés.
– És nem tudod visszatartani a lélegzetedet?
Ash szája sarka mosolyra görbült.
– Ha megpróbálnám, valószínűleg ki tudnám zárni. – Aha. De nem fogod, igaz?
– Nem – felelte komolyan, majd felém nyúlt, és a hajamba túrt. Egy pillanatra megint elfelejtettem, hogyan kell levegőt venni. – Tudni akarom, ha aggódsz valami miatt, ha dühös vagy, ha boldog. ha szomorú. Valószínűleg te is megteheted ugyanezt velem, bár én jobban el tudom zárni az érzéseimet. A gyakorlat teszi. – Árnyék suhant át az arcán, halvány fájdalom, aztán el is tűnt, – Sajnos, minél tovább maradunk együtt, annál nehezebb lesz mindkettőnk számára a rejtőzködés. – Megrázta a fejét és gunyorosan rám mosolygott. – Még egy ok, amiért veszélyes, ha egy tündér szeret beléd.

– Rossz cica! – nyikorogta, és kivicsorította a fogait. Kacor ásítva elfordult, és nekiállt kifésülni a farkát. – Gonosz, gonosz, lopakodó cica! Leharapom a fejed, amíg alszol, le én! Az ujjaidnál fogva akasztalak fel, és alád gyújtok! Égj, égj!
– Izé, hercegnő – vágott közbe Puck, aki a szikrazápor közepette markolta a csapkodó, karmolászó gremlint –, ezt én annyira nem élvezem ám. Lerakhatom, vagy szóljak Kacornak, hogy csapja le újra?
– Beretva! – csattantam fel, és tapsoltam egyet a gremlin előtt. – Azonnal hagyd abba!
A gremlin megdermedt, és szinte fájdalmas arccal nézett rám.
– Az úrnő megbünteti a rossz cicát? – cincogta szánalmasan.
– Nem, nem büntetem meg a rossz cicát – feleltem szigorúan, mire Kacor horkantott. – És te sem fogod. Beszélni akarok veled. Nyugton maradsz addig, anélkül, hogy megpróbálnál elfutni?
Beretva, ahogy tudott, bólogatott – a fülét még mindig Puck markolta.
– Az úrnő azt akarja, hogy Beretva maradjon, Beretva marad. Nem mozdul, amíg nem szólnak. Ígéri.
– Jól van. – Puckra néztem, és biccentettem. – Ereszd el!
– Biztos vagy benne, hercegnő? – kérdezte gyanakodva. – Én csak zümmögést meg mókusnyifogást hallottam.
– Én értem, amit mond – feleltem, mire Puck kétkedőn, Kacor viszont élénk érdeklődéssel pillantott rám. – Megígérte, hogy nem fut el. Tedd le!
Puck vállat vont, és szétnyitotta az ujjait. A gremlin a szalmazsákra zuhant, és azonnal megdermedt, még a füle se rezdült, úgy nézett rám nagy, várakozó zöld szemekkel.
– Izé, lazíts! – pislogtam. A gremlin leült, de a szemét nem vette le rólam. – Figyelj, Beretva, szerintem az lenne a legjobb, ha eltűnnél. A tábort éppen evakuálják. Egyedül nem maradhatsz itt, és nem hiszem, hogy szeretettel fogadnának ott, ahova indulunk.
– Nem megy! – ugrott fel Beretva elszántan. – Marad az úrnővel. Megy, ahova az úrnő megy. Beretva segít!
– Nem tudsz – feleltem, és elkeseredtem, mert a gremlin fülei lekonyultak, mint egy megfenyített kutyakölyöké. – Háborúba megyünk, és az veszélyes lesz. Nem tehetsz semmit a trónbitorló serege ellen. – Beretva szomorúan zümmögött egyet, de nem enyhültem meg. – Menj haza, Beretva, menj vissza Mag Tuiredhbe! Nem akarsz inkább ott lenni, a többi gremlinnel?