Stephen King: Az írásról - értékelés

Eddig még nem sok könyvet olvastam Stephen Kingtől, ugyanis nem vagyok egy nagy horror rajongó, de az utóbbi időben egyre több könyve kerül a kezembe. Bár inkább azok a kötetek, amik kevésbé horrorisztikusak, inkább fantasy vagy thriller kötetek. Az alábbiakat olvastam eddig: Az Intézet, Bilincsben, Csipkerózsikák, Gwendy és a varázsdoboz. Ezek közül Az Intézet volt rám a legnagyobb hatással, ez a kötet keltette fel a figyelmemet a többi történet iránt is. Mikor nekiálltam Az írásról c. kötetnek, magam sem gondoltam még, hogy az önéletrajzi része ilyen nagyon tetszeni fog majd.

covers_674132.jpg

A fülszöveg: 

1999-ben ​bejárta a világsajtót a hír: Stephen Kinget elütötte egy kisteherautó, s a népszerű író súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Szerencsére – és az olvasók nagy örömére – King felépült. Lábadozása idején írta meg, pontosabban fejezte be az 1997-ben elkezdett, majd félretett művét, Az írásról-t. King ezúttal nem borzongatni akarja kedves és hűséges olvasóit, hanem elmeséli, hogyan vált íróvá, és bevezeti őket a szakma rejtelmeibe. A tőle megszokott lendületes stílusban, humorral átszőve beszél finoman szólva is hányatott gyerekkoráról – hogyan vándoroltak városról városra, mennyit küszködött az édesanyja, hogy fenntartsa a családot, gyerekkori csínyekről –, kezdeti nehézségeiről, amikor rendre visszautasították az írásait, alkoholproblémáiról, majd a Carrie jelentette áttörésről 1974-ben. S innentől kezdve egyenesen ívelt felfelé a karrierje, mely mind a mai napig töretlen. Beavatja olvasóit műhelytitkaiba, és hol világirodalmi, hol saját elbeszéléséből vett példákon keresztül szemlélteti, hogyan zajlik nála az alkotás folyamata – az első, nyers változattól a végső formába öntött műig. Mindeközben arra is szakít időt, hogy írásra buzdítsa arra hajlamos olvasóit, ellátva őket jó tanácsokkal. Stephen King rajongói – új oldaláról ismerve meg kedvenc írójukat – ezúttal bepillantást nyerhetnek abba, hogyan is készülnek az általuk olyannyira kedvelt, izgalmas, annyi kellemes-borzongató percet szerző művek, de a kötet rendkívül szórakoztató lehet bárkinek, akit érdekel, hogyan születnek a sikerkönyvek.

Az Írásról c. kötet két nagy részből áll. Az első rész az önéletrajzi dolgokat tartalmazza, King beszámol néhány élményéről, megismerhetjük kicsit a gyermekkorát, illetve az íróvá válás folyamatát. A második rész pedig az írástechnikai részről ír, elmond pár olyan szabályt ebben a részben, amit megfigyelt a saját alkotói folyamata során, illetve ad pár tippet, hogyan tud az ember jobb könyvet írni. Én sok dologgal nem értettem egyet, amit ebben a részben leírt, de ez jórészt amiatt van, mert ami egy angol könyvben megállja a helyét, az egy magyar regényben már nem biztos, illetve fordítva is igaz ez. Mondott jópár hasznos dolgot is, de zömében inkább az angol és amerikai írók tudják hasznosítani ezeket a dolgokat.

Visszatérve az önéletrajzi részre.. Magam is meglepődtem, hogy milyen nagy érdeklődéssel olvastam az egyes fejezeteket, amiket a saját életéből ragadott ki és vetett papírra. Mint ahogy már a bejegyzés elején is írtam, nem vagyok King rajongó, mégis annyira faltam a lapokat, mintha a legnagyobb fan lennék a világon. Nagyon érdekelt, hogy mik történtek vele, hogy hogyan jutott el odáig, hogy az egyik legnagyobb horroríró legyen a világon. Történt jópár rossz dolog vele, talán ezekből is tudott ihletet meríteni. Érdekes volt arról olvasni, mikor arról számolt be, hogy az egyes regényeinek az ötletei milyen random módon jutottak eszébe, illetve hogy egy apró ötlet hogyan bontakozott ki és öltött testet a fejében, később pedig a lapokon is. 

A történet végén kapunk egy kisebb fejezetet, ahol végszó gyanánt beszámol még pár dologról, többek között arról az esetről, amikor elütötte egy autó és majdnem belehalt. Megrendítő volt ezeket a sorokat olvasni, nagyon csúnyán megsérült, nagyon sokáig tartott a lábadozás időszaka, egy ideig nem is tudott írni a fájdalmak miatt, de nem adta fel és meglett az eredménye, hisz újabbnál újabb bestsellereket jelentet meg azóta is.

A kötetben beszámol az alkohol-, illetve drogfüggőségéről is, ami elég sajnálatos eset, de tetszik az Kingben, hogy nem rejtegeti a gyengeségeit sem, a rossz dolgokról ugyanúgy beszámolt, ahogy a jóról és igenis volt annyi önereje, kitartása, hogy talpra álljon ilyen mélyre zuhanás után is.

Azt hiszem, ennek a kötetnek köszönhetően kicsit King fan lettem, bár a horror köteteitől továbbra is tartok, de azokkal is teszek majd egy próbát, hátha meglepetést okoznak majd számomra. Nagyon örülnék neki, ha egy újabb önéletrajzi kötetet is megjelentetne, nagyon szívesen olvasnék még többet az életéről.

Értékelésem: 8/10

Kedvcsináló idézetek:

Az alkoholisták úgy építik ki a védelmüket, ahogy a hollandok a csatornáikat. Az első tizenkét évet azzal töltöttem, hogy megnyugtattam magam: „én csak szeretek inni”. Alkalmaztam a világhírű Hemingway-védelmet is. Noha sohasem mondta ki világosan (nem lett volna férfias dolog), Hemingway védelme valahogy így szólt: íróként nagyon érzékeny fickó vagyok, de ugyanakkor férfi is, és igazi férfi nem enged teret az érzékenységének. Ilyesmit csak a nyafik tesznek. Ezért hát iszom.

 

Az étterem további részletezése lelassítaná a történet haladását, talán annyira felbosszantana minket, hogy megtörne a varázslat, amelyet a jó elbeszélés gerjeszt. Számos esetben, amikor az olvasó félretesz egy történetet, mert az „unalmas”, az unalmat az okozza, hogy az írót elbűvöli saját leíróképessége, és elveszíti szem elől a legfontosabbat, vagyis hogy a labdát mozgásban tartsa. Ha az olvasó többet akar tudni a Palm Too-ról, mint amennyit a fentiekben megtudott, akkor oda megy a legközelebbi alkalommal, amikor New Yorkban jár, vagy beszerez róla egy ismertetőt.

Azon kötetek, amik felkeltették az érdeklődésemet az írótól:

covers_452029.jpg

covers_509886.jpg

covers_727832.jpg