Jessica Knoll: Szerencse lánya - értékelés

Még 2016-ban jelent meg a Libri Kiadó gondozásában Jessica Knoll: Szerencse lánya c. kötete, ami azóta egy újabb kiadásban is megjelent idén. Az írónő másik kötetét, a Kedvenc nővért nem volt még szerencsém olvasni, bár már egy ideje a polcomon várakozik. Úgy alakult, hogy mégis a Szerencse lányát kerítettem előbb sorra, amiről ebben a bejegyzésben olvashatjátok a véleményemet.

covers_385590.jpg

Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!

A fülszöveg:

Megláttam, ​milyen oltalmat nyújt a siker, a sikert pedig a mobiltelefonos beszélgetés végén található beosztott megfenyegetése, a nagyvárost terrorizáló drága körömcipő definiálja, az emberek egyszerűen akkor állnak félre az utunkból, ha úgy tűnik, hogy nekünk fontosabb helyekre kell igyekeznünk, mint nekik… Úgy döntöttem, hogy csak ezt kell elérnem, és soha többé senki sem bánthat.

Jessica Knoll vezető szerkesztő volt a Cosmopolitan magazinnál. Jelenleg New Yorkban él férjével, és második regényén dolgozik. A szerencse lányából Reese Witherspoon forgat filmet.

2015 legsikeresebb első regénye, már 27 országban bestseller!

A huszonéves TifAni FaNelli a kiváltságosok életét éli. Egy körülrajongott női magazin megbecsült munkatársa, aki a drága ékszerek és márkás ruhaköltemények mellé még egy sármos és jó pedigréjű vőlegénnyel is rendelkezik. Mindazt elérte, ami másoknak csak álom.

DE A TÖKÉLETESSÉG LÁTSZATA VALÓJÁBAN ÁLCA!

Ani múltja kimondhatatlan titkot rejt. Tizennégy évvel ezelőtt a Bradley középiskolában borzalmas dolgok történtek. Meggyalázták, meghurcolták, kinevették. A kis Ani aznap megsemmisült. Az erős TifAni lépett a helyébe, aki mindent meg akar kapni az élettől…

A szerencse forgandó; a bűnösökből is lehet áldozat. A bosszú lehetősége TifAnié; vajon leveszi az álarcot, vagy örökre bezárja magát a múlt börtönébe?

Egy izgalmas, pörgős thriller kötetre számítottam, de sajnos ez se pörgős, se izgalmas nem volt. Thrillernek se igazán mondanám, bár egy kisebb szál fut a cselekményben, de inkább a bullying és a nők elleni erőszak körüli témákat hangsúlyozza a kötet egy megtört áldozat szemszögén keresztül, aki azóta már felnőtt és ilyen traumákkal a háta mögött próbál elboldogulni a nagyvilágban.

Két párhuzamosan futó szálon ismerhetjük meg az eseményeket, az egyik a múltban játszódó gimnazista lányt mutatja be, aki sorban elszenvedi a bántalmazásokat, a másik pedig a jelenben lévő felnőtt nő életébe enged bepillantást.

covers_764606.jpg

A kötet stílusa nekem nagyon fura volt, az elején nem is gondoltam volna, hogy sikerül majd belerázódnom, de aztán az első 100 oldal után kicsit beindultak a dolgok és elkezdtem rájönni, hova akar kilyukadni a sztori, ami egészen addig egy nagy zagyvaságnak tűnt. Ezek után kicsit félve állok majd neki a Kedvenc nővér c. kötetnek, remélem, hogy az jobban elnyeri majd a tetszésemet.

Értékelésem: 5/10

Kedvcsináló idézetek:

Ha egy pasas megkérdezi, meghívhat-e vacsorára, remélem, talán olyasvalaki lesz, aki végül pontosan olyannak szeret, amilyen vagyok, miként Garret és sokan mások Luke-ról hitték. Talán nem fél majd a csípős nyelvemtől, a flúgosságomtól, talán túlteszi magát a töviseimen, és meglátja, hogy kedvesség is rejtőzik bennem. Megérti, hogy továbblépni a múlton nem azt jelenti, hogy soha nem beszélünk róla, soha nem sírunk miatta.

♦♦♦

– Ha az ember túllép valamin, az nem jelenti azt, hogy nem beszél róla – mondta bele üres poharába. – Se azt, hogy az a dolog már nem fáj. Gondolom, ez mindig is fájni fog.

♦♦♦

Gyerekkoromban úgy gondoltam, abból áll a hit, hogy Jézus meghalt értünk, és ha kitartok emellett, találkozni fogok vele, miután én is meghalok. De ma már nem ezt jelenti nekem a hit. Most azt jelenti, hogy valaki meglát bennünk valamit, amit mi magunk nem, és mindaddig nem adja föl, amíg nem látjuk mi is. Ezt kívánom. Ez hiányzik.