Bonyhádi Könyvfesztivál - ÍrOktaéder és egyéb programok

Valószínűleg mindenki nagyban készül a pesti Könyvhétre, de nem csak fővárosunkban találhatóak meg a hazai könyves rendezvények. Bonyhádon, a Völgység szívében is megrendezésre kerül egy kisebb könyvfesztivál egy héttel a Könyvhét után, azaz 2022. június 17-19 között, mégpedig a XXI. Völgységi Könyvfesztivál.

Szerencsére az évek alatt elég népes tömeget kezdett el vonzani a rendezvény, illetve vannak olyan hazai írók is, akik évről évre visszajárnak a könyvfesztiválra, mert annyira belopta a szívükbe magát, hogy minden évben újra és újra tiszteletüket teszik a három napos rendezvényen, mint pl. Holden Rose, Bíró Szabolcs, Benyák Zoltán, illetve Szurovecz Kitti is többszöri alkalommal vesz részt idén egy író-olvasó találkozóval.

iroktaeder.png

Ezúttal azonban egy úttörő programnak ígérkező rendezvény is lesz majd a programok között, mégpedig az ÍrOktaéder névvel ellátott kerekasztal beszélgetés, ahol több hazai szerző is tiszteletét teszi majd. A beszélgetés résztvevőit, helyét és időpontját a plakáton találjátok, mely szerzők közül az alábbi hárommal olvashattatok már korábban egy-egy interjút a blogon: L. J. Wesley, Buótyik Dorina, E. M. Miller.

 A fesztivál teljes programtervét itt láthatjátok:

konyvfeszt111.png

konyvfeszt_222.png

Szemezgető:

Pár eseményt kiemelnék a fenti listából, amik engem kimondottan érdekelnek:

- Június 17-én 20 órakor Kiyo-Kito Taiko japándob együttes koncertjét láthatjuk majd, ami így első hallásra nagyon érdekesnek tűnik.

- Június 18-án lesz a már korábban említett ÍrOktaéder, amin moderátorként veszek majd részt. 

- Szintén 18-án lesznek az alábbi események is:

14 órakor író-olvasó találkozó Szurovecz Kitti írónővel

15 órakor Harry Potter olvasókör Péter Kamillával és Csonka Maresszal

16 órakor Bíró Szabolcs dupla könyvbemutató

17 órakor Karády Anna, illetve Benyák Zoltán is tart egy-egy író-olvasó találkozót

21 órakor pedig fényjátékot nézhetnek meg a fesztiválozók

Remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, és ellátogattok majd a Könyfesztiválra!