Lynn Painter: Szerelmi fogadás (Mr. Téves Szám 2.) - értékelés
A szerelemi fogadás című kötet nemrég jelent meg a Kossuth kiadónál a Mr. Téves Szám című sorozatindító romantikus, humoros regény folytatásaként.
Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!
A fülszöveg:
Lynn Painter új romkomjában egy fiatal nő és egy férfi fogadást köt: ki találja meg előbb az igazit? Közben nem veszik észre, hogy inkább egymásra kellett volna tenniük.
Hallie Piper új életet kezd. Miután négykézláb lopakodott ki egy hotelszobából (mondhatjuk, élete mélypontján), úgy dönt, itt az ideje, hogy felnőtt nőhöz méltóan viselkedjen. Új lakásba költözik, megváltoztatja a frizuráját és lecseréli a ruhatárát, de amikor bejelentkezik a társkereső alkalmazásba, amelytől az új szerelmet reméli, szinte rögtön azzal a fickóval hozza össze a sors, akivel… nos, nem kéne.
Miután kölcsönösen megegyeznek, hogy egymás iránt nem érdeklődnek, rájönnek, hogy remekül tudják egymást segíteni, miközben ki-ki az igazit keresi. SMS-ben értesítik egymást a randijaikról, és gyakran ugyanabba az étterembe szervezik a találkozókat.
Aztán egy esküvőre készülve megbeszélik, hogy eljátsszák, hogy együtt vannak, vége a fogadásnak. Miközben egy párnak adják ki magukat, a határok elmosódnak, és mindketten próbálják megérteni, miért nem lenne jó partner a másik.
A főszereplő páros, Hallie és Jack egy esküvőn ismerkednek meg, ahol annyira erősen beindult közöttük a kémia, hogy csak másnap reggel, amikor úgy kell kiosonnia Hallie-nek a férfi hotelszobájából, akkor bánja meg, hogy hagyta idáig fajulni a dolgokat.
Ezután az eset után kicsit rendbe szedte az életét, új munkahelyre is került, illetve egy társkeresőre is beregisztrált, ahol nagy megdöbbenésére belefutott Jack profiljába. Poénból küld neki egy rövid kis vicces üzenetet, aminek a hatására elkezdenek viccelődni egymással, illetve találkozgatni is és fogadást kötnek arra vonatkozóan, hogy ha még ebben az évben sikerül valamelyiküknek komoly párt találnia, akkor teljesítik a másik fél előre kitűzött kívánságát.
Volt egy-két igazán vicces jelenet, illetve párbeszéd, amiken jól szórakoztam, de sajnos annyira nem tudott lekötni, mint az első rész. Tavaly a Mr. Téves Szám című kötet volt az első olvasott könyvem az írónőtől és annyira beszippantott az a történet, hogy azóta is mindig alig várom, hogy újabb könyvet olvashassak a szerzőtől. Röpke pár óra olvasás után ki is olvastam a Szerelmi fogadást is, de ennek ellenére nem tudta überelni számomra sem a Mr. Téves Számot, sem a Jobb mint a filmekent.
Még visszavan két olvasatlan magyarul megjelent kötetem az írónőtől, azokról is hozom majd hamarosan a véleményemet, ami nem más, mint a Véletlenül Amy és az Újra meg újra.
Értékelésem: 9/10
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Idézetek:
– El kell mondanod neki, hogy érzel – mondta Olivia.
– Azt hiszem, igaza van – erősítette meg Colin. – Csak mondd el neki, mit érzel, mert a barátságotok már így is el van cseszve. Soha nem lesz olyan, mint régen volt, úgyhogy nincs vesztenivalód.
– Hű, te aztán remek tanácsokat tudsz adni – jegyezte meg Jack, de megrémült attól, hogy Colinnak igaza van a barátságukkal kapcsolatban. Kezdettől fogva ettől félt a legjobban. – Most már csak a párnámba akarok zokogni.♦♦♦
– Egyébként jól vagy?
A lány elmosolyodott. Alex tényleg kedves fickó volt.
– Jól leszek. Tudod, hogy van ez, a szerelem egyszerűen szívás.♦♦♦
– Könyvelő vagyok. És te?
– Amatőr állatpreparátor. […]
– Ez rohadtul lenyűgözően hangzik. Mióta érdekel?
– Amióta azt mondták, hogy amatőr temetkezési vállalkozónak lenni bűncselekmény.
Lynn Painter kötetekről írt ajánlóim: