Pippa Grant: Jock Blocked - Elkapás - értékelés
Közel egy hónapja jelent még csak meg Pippa Grant: Elkapás c. kötete a Kossuth kiadónál, amit azóta már el is olvastam, úgyhogy meg is hoztam nektek róla a véleményemet. Köszönöm szépen a recenziós példányt a kiadónak!
Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!
A fülszöveg:
Nem hagyhatom, hogy levegyen a lábamról…
Hívjuk babonának, de ha egy ütő srác annyira szexi, mint Brooks Elliott, nem szabad azon változtatni, ami bevált – ez pedig az, hogy ő magán tartja a nadrágját, és a skalpokat a pályán gyűjti.
Így amikor megtudom, hogy feladni készül az önmegtartóztatását most, hogy a baseball-liga veszteseihez, vagyis a városi csapatunkhoz igazolt – amiért én márciustól októberig élek –, azt teszem, amit minden értelmes, elkötelezett és megszállott rajongó tenne: kitalálom, hogyan akadályozzam meg, hogy elcsábítson.
De ez azt jeleneti, hogy sok időt kell együtt töltenünk.
Nagyon sok időt.
És minél többet vagyok vele, annál jobban kedvelem. De nem azt a srácot, aki segít megmenteni a kedvenc csapatomat, és végre hazahozni a bajnoki gyűrűt, hanem aki segít elérni, hogy újra a régi kabalánkat használjuk. Aki ugyanúgy szeret palacsintát sütni, szalonnás szendvicset készíteni, és szinte bármit megtenne a szeretett sportjáért.
De ennyi akadályozás után egyáltalán van esélyem…?
És ha igen, a győzelem érdekében mindketten egy életre cölibátusra vagyunk ítélve?
Már rögtön a nyitójelenet belevezet minket az események sűrűjébe és azonnal le is vonhatjuk az elsődleges következtetést a főszereplőkre vonatkozóan. Mackenzie őrült módon rajong a helyi baseball-csapatért. Minden meccsükön ott van és annak ellenére, hogy folyamatosan veszítenek, mindig lelkesen szurkol nekik és hisz bennük. Egyik nap betoppan a csapat életébe Brooks Elliott, akit újonnan igazolnak át egy másik csapatból hozzájuk.
Az első jelenetben rögtön össze is futnak ők ketten, de Brooks nem tudhatja, hogy a lánnyal találkozott, mert a csapat kabalaállatának jelmezét ölti magára azért, hogy ellophassa. Hű szurkolóként nehezményezi, hogy az eredeti kabalaállatot lecserélték és személyes ügyként harcolva a dolog ellen eltulajdonítja az új kabalajelmezt. Ez még csak a kezdet, a következő részekben sem mutatkozik ennél józanabbnak, kicsit szeleburdi, kicsit zakkant módon szenvedélyes, de Brooks mégis meglát benne valamit, ami miatt hamar felfigyel rá. Volt a kötetben egy-két zavarba ejtő rész, illetve engem kicsit idegesített a főszereplő lány viselkedése, nekem ez a szintű "furaság" már sok volt, de némelyik jelenet épp emiatt sikeredett ennyire viccesre.
Brooks családtagjai sem teljesen "százasok", a velük folytatott telefonos üzenetváltásokból hamar leszűrtem, hogy inkább csak lehúzzák a srácot, minthogy segítenének neki. Persze az írónő próbálta viccesre venni a dolgot, hogy elvegye a komolyság élét, de néha olyanokat szóltak be a srácnak, hogy csodálom, hogy nem sértődött vérig rajtuk.
Összességében ugyan szórakoztató és helyenként nagyon vicces kötet volt, de egy-két dolog (legfőképp a lány viselkedése) túlságosan zavaró volt számomra ahhoz, hogy kedvencem lehessen.
Értékelés: 7/10
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Idézetek:
– És ha már a jobbról van szó, van neked egy meglepetésem.
– Ha egy nagy, fekete műanyag zsákról van szó, amibe bele fogod tömködni a testem, mert megelégeltél, akkor legalább adsz egy kis előnyt, hogy elkezdhessek menekülni?
Egy pillanatra lefagyok, mert tényleg egy nagy, fekete műanyag zsák van a csomagtérben.
És tényleg elég nagynak tűnik egy test elrejtéséhez.♦♦♦
Megjegyzés magamnak: ha az ember egy hatalmas húsgombócjelmezt lop, jó, ha tudja, mit csinál.
♦♦♦
Hárommilliárd nő él a világon, és engem egy olyan miatt kap el a féltékenység, aki különcebb, mint a fél családom együttvéve.
