Márciusi olvasási összegzés

Márciusban összesen 10 könyvet olvastam, ami között akad többféle műfaj is leginkább magyar szerzők tollából.

nevtelen_6.png

Februárban volt egy kisebb olvasási válságom, úgyhogy az egyik kedvenc írónőm, Colleen Hoover eddig általam olvasatlan kötetével indítottam a márciust, hogy megpróbáljak visszarázódni az olvasásba. Szerencsére meg is hozta a várt áttörést, nagyon gyorsan a Layla végére értem, teljesen beszippantott engem.

A sort Julia Quinn Bridgerton sorozatának két utolsó kötetével folytattam, a Csókja megmondja és az Esküvő lesz c. 7. és 8. résszel. Míg a Csókja megmondja kellemes csalódás volt, addig az Esküvő lesz sajnos inkább csak csalódás, elég gyengére sikeredett a befejező történet.

A többi hét kötet mind magyar szerző tollából származik, amik közül 5 recenziós példány volt:

1) Horváth F. Dániel: A youtuber szerelme c. kötetét még tavaly kaptam meg az írótól, ami már korábban felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy nagyon vártam, hogy olvashassam. Szerencsére kellemes olvasmány volt.

2) Elena Honoria: A varázslónő c. kötetének a borítója annyira elvarászolt engem, hogy alig győztem kivárni, hogy olvashassam végre ezt a regényt is. Sajnos nem pont azt kaptam tőle, amire számítottam, illetve voltak kisebb hibái, de az írónő választékos kifejezésmódja meggyőzött arról, hogy a következő kötetének is adjak majd egy esélyt.

3) Németh Balázs: Sötétben élsz c. novellásfüzete tökéletes kikapcsolódást nyújtott, úgyhogy aki egy kis borzongásra vágyik, annak ajánlom ezt a kötetet.

4) Andy T. Miller: Klári és Claire c. romantikus kalandregényére eleinte nehezen hangolódtam rá, mert van egy különc stílusa, illetve helyenként túlságosan is felpörögnek az események a főszereplő lobbanékonysága miatt, de valahogy összességében mégis sikerült megkedvelnem mind a főszereplőt, mind a regényt.

5) Géczi Viktória: Illés öröksége c. történelmi regényét még tavaly kezdtem el olvasni, de egy kicsit megakadtam benne, úgyhogy csak most tudtam befejezni. Bár a történelmi regények nem nekem valóak, mégis azt kell mondanom, hogy jól összeszedett és kidolgozott regényhez volt szerencsém, csak kicsit lassú kibontakozásban, ami miatt egy időre félre kellett tennem a kötetet.

A Halálosan szeretlek c. antológia ingyenesen elérhető a FairBooks kiadó webshopjában e-bookban, jómagam is ilyen formában csaptam le a kötetre, ami felülmúlta az elvárásaimat és az egyik kedvenc márciusi olvasmányom lett.

Gabriella Eld: Talpig feketében c. kötetét pedig E. K. Mindaleth tavalyi évi #ZsánerTúra kihívásán nyertem, aminek nagyon örültem, mert régóta akartam olvasni ezt a kötetet. Ugyan még nem sok minden történt az első rövid kis részben, de sikerült megkedvelnem az írónő által teremtett karaktereket és világot, úgyhogy minél előbb folytatni szeretném majd a következő részekkel a sorozatot.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jolcsi (@konyvmolylany20) által megosztott bejegyzés