Almási Kitti: Bátran élni - értékelés
Már két éve a könyvespolcomon várakozott a Bátran élni c. kötet, de az utóbbi időben háttérbe szorultak nálam az önismereti és önfejlesztő kötetek, így egészen mostanáig várakozott arra, hogy a kezembe vegyem és elolvassam. Ahogy mondani szokták, mindennek megvan a maga ideje, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy pont a legjobbkor jött számomra az az "útmutatás", ami a lapokon íródott.
Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!
A fülszöveg:
Rengeteg gátlás és félelem van bennünk még a legegyszerűbb helyzetekben is -rettegünk attól, hogy ha megmutatunk magunkból valamit, akkor kitesszük magunkat mások kritikájának, ítéletének, elutasításának.
Sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha inkább elrejtőzünk a szerepeink mögé, ha nem mondjuk ki, amit gondolunk, ha nem fejezzük ki, amit érzünk, mert így nem szolgáltatjuk ki magunkat annak, hogy mások nem fogadnak el és nem szeretnek bennünket.
Éljük-e így le az életünket? Óvatosságunkban nem hagyjuk-e ki éppen a lényeget? Képesek lehetünk-e valódi intimitásra, megvalósíthatjuk-e legmélyebb vágyainkat, ha állandó önvédelemre rendezkedünk be?
Úgy látom, a legtöbb ember nem meri azt az életet élni, amit a szíve mélyén kívánna. Azt mondjuk, nincs rá lehetőségünk, de sokszor valójában bátorságunk nincs, hogy kivívjuk, megteremtsük azt. Ehhez ugyanis egyrészt el kellene hinnünk azt, hogy képesek vagyunk rá, másrészt elsősorban saját belső hangunkra hallgatni, nem pedig mások – gyakran jóakaratú, de megalapozatlan, önös érdekekre épülő, vagy akár kifejezetten romboló – véleményére. Azon erőlködünk egész életünkben, hogy másoknak megfeleljünk, hogy ne gondoljanak rosszat rólunk, ne szóljanak meg, ne bántsanak minket, miközben önmagunkat cserbenhagyjuk. Miért nem tesszük fel néha a kérdést: És akkor mi van?! Mi van akkor, ha valami nem sikerül, ha valaki nem fogad el? Megéri-e lemondani arról, hogy a saját bensőnkből fakadó, autentikus életünket éljük, csak azért, hogy soha meg ne sérüljünk, el ne utasítsanak, el ne bukjunk (ami minden bizonnyal így is, úgy is lehetetlen)? Azt tapasztalom, hogy visszatekintve mindig megbánjuk, ha nem tesszük meg, ami igazán fontos lett volna számunkra, ha elszalasztjuk azokat a lehetőségeket, amelyek által azzá lehetnénk, akik lenni szeretnénk.
Igen, vannak az életben rettenetesen nehéz és ijesztő helyzetek, amikor természetes, hogy félünk – mint ahogy olyan mély felnőttkori gátlások és szorongások is, amelyek korai sérülésekből fakadnak, így gyakorlatilag beleíródtak a sejtjeinkbe. Ilyenkor valóban nem könnyű a dolgunk – de vannak eszközök a kezünkben, és szó sincs arról, hogy ebbe bele kellene törődnünk, hogy ne élhetnénk bátran és hitelesen az életünket, ha így akarjuk, és erőfeszítést teszünk érte.
Almási Kittitől még nem volt szerencsém korábban olvasni, de nagyon sok ajánlást láttam már a könyveiről, úgyhogy vártam már, hogy elmerülhessek a kötetben. A Bátran élni sok-sok történetet tartalmaz a pszichológusnő személyes tapasztalataiból, amik a szorongás, a gátlások és félelmek leküzdését, valamint a depresszióból való kiláballást hivatottak elősegíteni. Sok-sok tanulságos tapasztalatról számol be benne az írónő, amik elgondolkodtatóak és egyben egy teljesen másik szemszögből láttatják a gondokat.
Sokszor már önmagában az nagy segítség az embernek, ha egy-egy problémát megoszthat mással és így külső szemlélőként objektívebb megközelítéssel tud tanácsot adni nekünk az illető. Ez a kötet is hasonlóan alkalmazandó, mert egy teljesen objektív oldalról láttatja velünk az esetleges nehézségeinket, amik bár az adott helyzetben óriásinak tűnhetnek, később mégis rájövünk, hogy azokat is képesek voltunk leküzdeni idővel és türelemmel.
Szerintem mindenkinek ajánlatos lenne hasonló témakörökben íródott köteteket olvasni. Még ha valaki nem is "szenved" hasonló nehézségekkel, akkor is jobb bepillantást enged az ezekkel a problémákkal küszködő emberek életébe, ezáltal növeli a feléjük áradó empátiát is bennünk. Én biztosan olvasni fogok még más köteteket is az írónőtől, mert szerintem nagyon hasznosak tudnak lenni az említett okokból ezek a történetek és a rájuk adott pszichológusi válasz, megközelítés.
Értékelésem: 10/10
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Idézetek:
Ha egy mondatba szeretném sűríteni, amit e téren igazán fontosnak tartok, akkor Jean-Jacques Rousseau-tól merítenék:
„Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz”♦♦♦
A cél az, hogy minden feszengés nélkül ki tudjuk mondani önmagunknak és másoknak is: ilyen vagyok. Innen és innen jövök. Ezt és ezt tették velem. Ezeket a sebeket hordozom. Sok mindenben fejlődhetek, változhatok még, de alapvetően: ez vagyok én. A fejlődés következő lépcsőfoka, amikor valaki már nemcsak felvállalni képes mindezt, de még büszke is tud lenni arra, hogy ő a hátrányos körülményei ellenére, vagy inkább azokkal együtt lett olyan, amilyen. Hiszen nyilván sokkal könnyebb kipárnázott környezetből bármilyen eredményt is elérni, mint a sűrű mínuszból indulva. Ha így is sikerül, akkor ez azért lehetséges, mert az illető önmagából tudott meríteni. Mindannak ellenére el tudott hinni magáról valamit, hogy a környezete teljesen mást sugallt neki. Ezért az ilyen emberek eredményei különösen becsülendők.
♦♦♦
Épülni és szabadabbá válni attól lehet, ha valamiért teszünk, nem pedig valami ellen. Igazán előrevivőnek azt tartom, ha nem próbáljuk elnyomni a kellemetlen érzéseinket, megengedjük, hogy ezek is átvonuljanak rajtunk, ám azután tudatosan arra irányítjuk a figyelmünket, amit értékesnek tartunk, ami felé törekszünk.
