Leiner Laura: 40 nyári nap - könyvajánló
Aki régóta követi a blogot, az olvashatta már az előző Leiner Laura kötetről, a Randomról írt értékelésemet, amiben többek között azt is kifejtettem, hogy nagyon nagy LL fan vagyok, úgyhogy mindig tűkön ülve várom az újabb és újabb regényeit. Végre a 40 nyári nap olvasására is sort tudtam keríteni és szokás szerint ezt is imádtam! ♥
Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!
A fülszöveg:
A tizenkilenc éves Zoé nyári munkát vállal egy állatparkban, ahol a flamingókerttel szemközti pultnál árusít pereceket a látogatóknak. A monoton napok fénypontját eleinte csak a reggeli HÉV-ezés jelenti számára, ahol megtetszenek egymásnak egy vele egy időben utazó, de eltérő megállónál leszálló sráccal. Az idő előrehaladtával azonban Zoé a reggeli utazáson túl egyre több örömét leli az állatparki munkájában is. Zárkózottsága ellenére szép lassan összebarátkozik az állatparki dolgozókkal, különösen Szakóval, aki egyediségével és különleges gondolkodásmódjával tökéletesen kiegészíti az érettségi után megrekedt lányt, és segít tisztán látni önmagát.
A felnőtté válás előtt álló két fiatal útjainak kereszteződéséből egy nem mindennapi kapcsolat alakul ki, ami nem csupán végigkíséri, de nagyban meg is határozza Zoé állatparkban töltött negyven nyári napját.
A korábbi köteteihez hasonlóan ennek a regénynek is nagyon megkedveltem a főszereplőit. Laura nagyon jól ért ahhoz, hogy egyedi tulajdonságokkal ruházza fel a karaktereit, ezáltal válnak igazán emberivé és szerethetővé. Zoé és Szakó is egy átlagos fiatal benyomását kelti, úgyhogy nagyon könnyű beleképzelni magunkat az ő helyzetükbe. Ezúttal a romantikus szál mellett a pályaválasztás, a kapunyitási pánik és a jövő nagy kérdése is felvetődik a cselekményben.
Zoé az egyetem előtti nyarat a gödöllői állatparkban tölti, mint perecárus. Itt ismerkedik meg Szakóval, aki pedig a látogatóknak tartja az idegenvezetést naponta kétszer. Először még csak messziről figyelik egymást, aztán egy nap végre sikerül szóba elegyedniük és onnantól kezdve a srác egyre több időt tölt a perecárusító standnál, hogy Zoét szórakoztassa, amikor épp nincs vásárlója.
A szerelmi szál nagyon lassan, de annál mélyebben alakul ki a fiatalok között. Ahogy egyre többet vannak együtt, úgy tudnak meg egymásról egyre több mindent. Összesen 40 napot tölt Zoé a munkával, de vannak üres napok is, amikor Szakó épp nincs beosztva, szóval kevesebb, mint 40 nap alatt jönnek rá arra a fiatalok, hogy megtalálták egymásban a lelki társukat.
Molyon elég alacsony százalékon van a kötet a többi LL regényhez képest, amit én személy szerint nem értek, mert nekem ez is nagy kedvencem lett. Annak ellenére, hogy több mint 600 oldalas, mégis nagyon gyorsan a végére értem és szó szerint alig bírtam elszakítani magamat az olvasásától. Remélem, hogy minél előbb megjelenik majd az írónő következő kötete, mert most újfent LL lázban égek.
Értékelésem: 10/10
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Idézetek:
– Tegnap meg akart lógni az egyik teknős – mesélte.
– Nem mondod! – könyökölt a pultra Tibi.
– De, de – bólogatott Szakó, amire én is kíváncsi mosollyal pillantottam rá számolás közben. – Már a büfénél járt, mire egy látogató bejelentette. A gondozója vitte vissza a helyére. Nem derült ki, hová készült.
– Hát ez – ingatta a fejét Tibi nevetve – tiszta Madagaszkár.♦♦♦
– Jó, és ha nem banális a válasz? Akkor mit változtatnál magadban?
– Akkor az éjszakai agyalást – feleltem egyszerűen. – Hogy ne gondolkozzak régmúlt, megváltoztathatatlan és nem is aktuális dolgokon éjjel kettőkor tök feleslegesen, ahelyett, hogy aludnék – pillantottam rá a vállamat megvonva. – Ezt szívesen elhagynám – grimaszoltam. – Mit váloztatnál meg magadban?
– Bátrabb lennék – mondta ki gondolkodás nélkül.
– Bátrabb, mint… – tapogatóztam – mint, mondjuk döntésekben, vagy fizikailag bátrabb, hogy például beugranál a medvéhez onnan tartani a túrát?
– Bátrabb, nem öngyilkos – korrigált, amire felnevettem.
– Tehát döntésekben – értelmeztem.
– Aha. Van, hogy elszalasztok valamit, mert nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy meglépjem – ismerte be. – Aztán késő bánat, elmúlt a pillanat, nekem meg marad a mi lett volna, ha – mondta. – Ezen változtatnék – nézett a távolba.♦♦♦
– Mi volt a büfénél? – érdeklődtem Szakótól.
– Megvan bármelyik zombifilm jelenete, amikor körbekerítik a furgont, és be akarnak jutni, mert tudják, hogy odabent vannak a túlélők? – kérdezte.
– Persze – felelte szórakozottan.
– Ugyanaz van a büfénél is jelenleg, csak a látogatók a zombik, és amiért be akarnak jutni, az a hot dog – mondta, mire felnevettem. – A furgon pedig a furgon – gondolta át.♦♦♦
– Pedig nem vagy antiszociális, nem? – nézett rám Szakó.
– Nem – feleltem mosolyogva. – Csak nehezen oldódom. És lassan. Mint az a pezsgőtabletta, amit meg kell várni, hogy teljesen elfogyjon a pohár alján. Aki ért hozzá, kivárja, hogy magától felolvadjon, aki nem, az agybajt kap tőle, hogy mi
lesz már, és idő előtt megrázza, de ettől nem lesz gyorsabb, csak szétmállva darabjaira hullik – mondtam.♦♦♦
– Fussak én is? – torpant meg.
– Nem, nem – álltam meg nevetve.
– Ja, jó, csak a katasztrófafilmekből kiindulva… Amikor a személyzet rohan, ott mindig van valami – gondolkodott hangosan. – Azt hittem, elszabadult a medve.
– Nem. Csak jött egy csomagom – nyugtattam meg.
– Az a jobbik eset.♦♦♦
– Akik mindig korán kimennek a repülőtérre? – tippelt.
– Korán? – vontam fel a szemöldököm. – Vagy hat órával előbb! – közöltem, amin Szakó felnevetett. – Úgy indulunk otthonról a repülőtérre, hogy a szüleim bekalkulálnak egy nagyobb dugót, egy defektet, egy földrengést, egy esetleges vihart, egy útlezárást, egy tüntetést, ufóinváziót, meteorzáport, tornádót, sorozatgyilkos stoppost… És ha ez mind megtörténik, akkor is elérjük a gépet, annyira korán megyünk – közöltem. – Komolyan, a check-in pultos még otthon kávézik, amikor mi már ott állunk elsőként a sorban, várva, hogy megnyissák – fejeztem be, Szakó pedig röhögve hallgatott.
