Orbán Erika: Eltörölve - értékelés
Ebben a bejegyzésben egy Trivium Egyesület gondozásában megjelent kötetről olvashatjátok az ajánlómat, mégpedig Orbán Erika: Eltörölve című, önismereti és pszichológiai témákat felsorakoztató életregényét.
Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!
A fülszöveg:
Egy reggel felébredsz, és rádöbbensz, nem a saját életed éled. A gyereked felnőtt, már nem vagy felelős érte, a férjedtől elhidegültél, nincs senki, aki megérthetné az álmaidat és a vágyaidat. Az évek elsuhantak feletted, és úgy érzed, nincs semmi, ami otthon tartson. A szíved üres, a lelked megtört, és már tudod, hogy el kell menned, meg kell találnod önmagad, és elérned a célt, amiért megszülettél. Ledobod az összes terhet, amit addig cipeltél, otthagyod a munkádat, férjedet, gyerekedet, és elmész, hogy végre a saját életedet élhesd egy másik világban.
Anna megtette. Egy reggel szó nélkül elment otthonról, és többé nem tért vissza. Otthagyta a férjét, a felnőtt lányát és két unokáját, akik évek múltán sem adták fel a keresést, ám Anna nem nézett vissza. Egy új világban új életet kezdett, hogy beteljesítse álmait, és elérje vágyait.
Milyen következményekkel járt Anna döntése önmagára és a családjára nézve?
Sikerült-e meglelnie a tökéletes szabadságot és boldogságot egyedül, távol a családjától, szeretteitől? Beteljesítette-e az álmait, elérte-e a vágyait, vagy a lelkifurdalás mindent meghiúsított? Az elhagyott férje, lánya és az unokái megértették-e a motivációit, vagy elítélték érte?
Orbán Erika regénye komoly erkölcsi problémákat vet fel, és részben meg is adja a kérdésekre a választ. Mit tegyen, mit tehet egy idősödő nő, ha úgy érzi, az életnek többről kell szólnia, mint a házasság, a gyermeknevelés, a hétköznapok monoton taposómalma, a lassú öregedés…
Van-e joga egy nőnek kitörni abból az életből, amit egyre inkább csapdának érez?
Korábban olvashattátok már az írónő másik kötetéről, a Kisvárosi Anzikszról készült bejegyzésemet, ami sajnos nekem nem nagyon tetszett, úgyhogy picit félve álltam ugyan neki az Eltörölve c. regénynek, de már rögtön az elején teljesen beszippantott. Nagyon érdekes volt számomra a központi cselekményszál: Anna felnevelte a lányát, sőt, már az unokái is betöltötték a nagykorúságukat, úgyhogy a nő durva lépésre szánja el magát. Már több évtizede azt érezte, hogy nincs a helyén, hogy nem arra tart az élete, amerre ő szeretné és nem azt csinálja, ami a szíve vágya lenne, de a családi kötelezettségek miatt nem mert lépni. Egy nap viszont, amikor már úgy gondolta, hogy a családja megállja nélküle is a helyét, se szó, se beszéd, egyszerűen fogta magát, és nem ment többé haza. Elrepült Párizsba és elkezdte megvalósítani önmagát és a saját vágyait, terveit, álmait.
A kötet azt mutatja be, hogy ezt a nehéz lépést hogyan élte meg a családja, mennyire nehezen viselték és mennyire aggódtak Annáért, hogy vajon baja esett-e, elrabolták-e vagy mi lett vele. Annában is ott motoszkált egy kisebb önvád, hogy talán rosszul döntött, de mindig arra a következtetésre jutott, hogy ha szólt volna a rokonainak, akkor nem engedték volna el őt.
Én ugyan nem értek egyet a nő döntésével, mert szerintem akkor is joga lett volna tudni a családjának, hogy merre van, hogy legalább ne aggódjanak érte, még ha haragudnának is rá, mert így rengeteg álmatlan éjszakát okozott nekik és nem tudtak egészen addig megbékélni a helyzettel, amíg újra rá nem bukkantak szeretett és rég elvesztett Annájukra. Míg a családja látszólag visszatért a normál kerékvágásba, addig Anna Franciaországban megírta és kiadatta az életéről és az otthonról való eljöveteléről szóló regényét, ami egy-két év alatt bestseller lett, több nyelvre lefordították, nagyon befutott regény lett, szóval tényleg sikerült megvalósítania önmagát, de az már egy másik kérdés, hogy ilyen áron vajon valóban megérte-e? Azt gondolom, hogy erre mindenki más választ tudna adni, máshogy tudná kifejteni, úgyhogy ennek a részletezésébe én inkább bele se fogok. Viszont épp emiatt lett nagyon tanulságos és elgondolkodtató regény, úgyhogy nagyon szépen köszönöm az írónőnek, hogy recenzióként olvashattam.
Értékelésem: 9/10
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Idézetek:
[…] csak egy életed van… és azt jól kell élni. Úgy, hogy az jó legyen neked, hogy megvalósítsd, amiért ezen a világon vagy, hogy megtaláld önmagad.
♦♦♦
A félelem lassan mindenkit felőröl, csak türelmetlen, frusztrált lények rohangálnak az utcákon. Némelyik ember úgy viselkedik, úgy beszél a másikkal, mintha az ősellensége lenne. Tébolyító!
♦♦♦
Tulajdonképpen minden embernek joga van ahhoz, hogy úgy éljen, ahogy neki tetszik. Hogy élje a saját életét, hogy megvalósítsa az álmait, a vágyait. De hogyan lehet ezt véghezvinni úgy, hogy senkinek se fájjon?
