Gabriella Eld: Játékok unatkozó felnőtteknek (Legendák a Bagolyvárosból 2.) - értékelés
Márciusban volt szerencsém olvasni Gabriella Eld sorozatának első részét, a Talpig feketében c. fantasy kötetet, aminek ezúttal a folytatására is sort kerítettem és az alábbiakban erről a kisregényről olvashatjátok a véleményemet.
Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!
A fülszöveg:
Cadie Gerwulfé az egyik legveszélyesebb adottság a világon. Ám addig, amíg viseli a kesztyűt, nincs mitől félni.
Amikor Herr Wulf megkéri Alaskát és Igort, hogy vigyázzanak egy napig különc unokagyerekére, a fiúk ijedtség nélkül mondanak igent. Elvégre mi baj lehet egy dacos tizenhat évessel?
Ám a dolgok gyorsan visszájukra fordulnak, amikor kiderül, hogy Cadie-nek esze ágában sincs együttműködni a két idegennel, akiknek a nyakába sózták.
Alaska és Igor számára megelevenedett rémálom kezdődik, halálból visszatért szeretteikkel, hús-vér tükörképekkel és démoni bestiákkal, amikor védencük lehúzza a kesztyűjét, és olajra lép. Csak egy dolgot tudnak biztosan: Cadie nem juthat ki az Impériumba, mert akkor mindennek vége.
De ezt megakadályozni egy megelevenedett rémálomban, ahol mindenki ellened játszik, nem a legkönnyebb feladat.
A sorozatban az urban fantasy elemek mellett nagy szerepet kap a barátság is. Az első részben Alaska megismerkedett Igorral és Kasjaval, egy adottságokkal rendelkező testvérpárral, akikkel szinte azonnal egy hullámhosszra kerültek és azóta elválaszthatatlanul harcolnak közös erővel a rendszer elnyomása ellen. Adottsághasználóként a kormány ellenségeinek számítanak, mert különleges képességeiket veszélyként kezeli a rendszer és próbálják a hozzájuk hasonlókat kiiktatni.
A második kötetben egy fiatal tinire, Cadie-re kell vigyázzanak, akinek az adottsága nagyon nagy kalamajkát okozott a csapat számára. A Cadie által életre keltett Elderberry volt a kedvenc karakterem a kötetből, hamar megmutatta, hogy milyen okos és milyen jól veszi az akadályokat annak ellenére, hogy nem embernek született. Cadie képességének a leírása teljesen lenyűgözött engem, annyira szépen, aprólékosan lett kifejtve az egész.
Az első részben még kicsit unszimpatikus Adoriant is jobban megismerhettük és megkedvelhettük ebben a folytatásban. Bár egy picit háttérbe szorult az első részhez képest, mégis nagyon tetszettek nekem azok a jelenetek, amikben aktív résztvevőként volt jelen az ő karaktere.
A történet eleje kicsit lassan indult be, ami egy ilyen rövid kisregénynél nem túl szerencsés. Egy kicsivel több pörgést, izgalmat is bele lehetett volna vinni, de azért így sem lehetett unni a cselekményt. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen adottságokkal rendelkező embereket álmodott még meg a folytatásokban az írónő!
Értékelésem: 8/10
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Idézetek:
– Egy városi legenda szerint a hullócsillagok parázsló cigarettacsikkek, amiket az angyalok pöccintenek el odafentről, amikor dohányzáson kapták őket.
♦♦♦
Az egy főre jutó veszélyes személyek száma egyszeriben túl nagynak tűnt a szobában, de a legvadabbnak mégis azt éreztem, hogy mindketten csak gyerekek voltak.
Gyerekek, akik félnek.♦♦♦
– Most tényleg ki kell másznom a tériszonyommal megint az ablakodon, le a tűzlétrán, és elmenni segítségért meg pajszerért? Vagy van pajszered?
– Olyan csávónak tűnök, akinek van pajszere? – kérdeztem vissza kissé nyűgösen.
