Már egy ideje felkeltette az érdeklődésemet John Cure munkássága, de csak december környékén döbbentem rá, hogy ő egy magyar szerző. Így még inkább kíváncsi voltam arra, hogy mit is alkothat a könyveiben. Szerencsére egyik barátnőm volt olyan kedves, hogy kölcsönadta nekem a Hamu c. könyvet, bár korábban beszereztem a Hontalan lelkek c. kötetét is, amit reményeim szerint minél előbb el is fogok majd olvasni. Na de térjünk vissza a Hamura.

Spoilerveszély!

Már a kötet első lapján belecsöppentünk az események közepébe, hirtelen kapkodtam is a fejemet, hogy hol is vagyunk, mi is történik éppen a karakterekkel, mire kibontakoztatta az író előttünk az egész cselekményt és feltérképezte számunkra az általa teremtett világot. A történet Oroszországban játszódik, bemutatja az ottani dácsnikok életét a két főszereplő és két gyermekük szemszögéből.

A főszereplő, Alex nagyot akart kaszálni egy remeknek tűnő üzleti ötlettel, így uzsorahitelt vett fel a helyi maffiától. Arra ő maga sem gondolt, hogy ez balul is elsülhet, így váratlanul érte, mikor mindenükből kifosztották őket. Egyedül a felesége dácsája maradt meg számukra, így hát odaköltöztek és elkezdték újraindítani az életüket. Azonban egy nap rejtélyes lövések hangjára ébredtek, majd égési foltok jelentek meg először még csak a dácsa falain, aztán már a családtagjai testén is. A család nem tudja, mit tehetne, próbálnának elszökni a furcsa dolgok elől, de a Fejnélküli Ember mindenhová velük tart, nem tudják maguk mögött hagyni.

A Fejnélküli Ember megjelenésétől kezdve már nagyon izgalmas volt a cselekmény, onnantól kezdve csak úgy faltam a lapokat, de a korábbi oldalakon egy kicsivel több izgalmat is el tudtam volna viselni. Alapjáraton is a pörgősebb, izgalmasabb könyveket szeretem. Volt egy jelenet, aminél - mintha csak filmet néztem volna - egy pillanatra a szívem is kihagyott ijedtemben, holott csak a képzeletemben peregtek az események. Annyira élethűen adta vissza az író a részleteket is, hogy teljes mértékben bele tudtam élni magamat a helyzetbe.

https://www.instagram.com/p/CaeVsuxgtox/?utm_source=ig_web_copy_link

A kötet végén egy hatalmas nagy csavar várja az olvasókat, sejtettem, hogy valami ilyesmire kell majd számítani, de a sokkoló részletek még engem is megleptek. Nem számítottam ilyesféle tragédiára, mint amit az író beleszőtt a cselekménybe.

Szerintem ez a kötet remek kezdet volt ahhoz, hogy elmerülhessek John Cure világában, s reményeim szerint sok-sok könyvet fogok majd még tőle olvasni.

Értékelés: 9/10

Az író további kötetei:

Kedvcsináló idézetek:

(...) akár rólam is szólhatna az a poén, hogy részt vettem egy reinkarnációs tanfolyamon, ami ugyan sokba került, de hát egyszer élünk.

 

Valami azonosítatlan entitás volt az otthonunkban, és én szemközt találtam magam vele. Nem tudtam, mitévő legyek. Annak ellenére, hogy az alak nem mozdult, csak a nyakán tátongó nyílt sebben szörcsögött a vér minden lélegzetvételére, mégis fenyegetőnek hatott, és bárhogy erőlködtem, a biztonságérzetem nem jött vissza.

 

- De jelenleg abban biztos vagyok, hogy ez lehet az az esemény, amit keresünk. Persze nem tudom, ez hogyan hathat a házunkra. De valami hatással van. Hogy ezek valóban szellemek vagy csak valami párhuzamos, eltolódott idősík, és a múlt egy-egy szelete itt fut a jelenünkben? Te jó ég, azt sem tudom, honnan szedem most ezeket.

 

- Mi vagy te, Alex? Valami nindzsa? Mert az arcodat és a kétszeresére duzzadt orrodat elnézve nekem nem úgy tűnik. Ezek az emberek nem fognak leállni.

 

- Hol van az a pont, ahol már a kis közösségünk elkezd széthullani, és nem családként működni? Hol van az a pont, ahol nem fogjuk már bírni idegekkel, és a folyamatos nyomás, ami alá helyez minket a dácsa, egyszer csak átfordul agresszióba, és ne adja az isten, de erőszakba is?

 

Olga női megérzései olyan pontosan működtek, mint egy atomreaktor biztonsági jelzőberendezései.

 

- Az a férfi, aki annak idején olyan csúnyán helybenhagyott? Te jó ég, Alex!

- Nem hagyott helyben csúnyán, csak eltörte az orrom. Megütött egyszer. Ennyi történt.

- Hagyjuk most a férfi önérzeted, kérlek!