Egy ideje már felkeltette az érdeklődésemet A hóleány c. könyv, de még csak most került sorra az olvasólistámon. Így utólag már úgy gondolom, sokkal előbb is elkezdhettem volna a kötetet, mert remek élményben volt részem az olvasása közben. Számomra igazi tündérmese-szerű történet volt, volt benne egy kis bánat, egy kis betegség, de a végére minden a helyére került, bár azért igazi happy end történetnek sem lehet mondani. Megvan benne egy bizonyos fokú kettősség, ad és elvesz, megnevettet és elszomorít, de olyan szép egyensúlyban, hogy öröm volt olvasni.

Nekem a borítója is nagyon tetszik, szerintem gyönyörű, igazi meseszerű tájat láthatunk rajta a történetben kulcsszerepet játszó kislánnyal és a rókával egyetemben.  

A két főszereplő, Mabel és Jack annyira hétköznapi életet élnek annak minden velejárójával, hogy nagyon könnyen bele lehet képzelni magunkat az ő helyzetükbe. Nem volt könnyű életük, megharcoltak mindenféle bánattal, így elköltöztek Alaszkába, egy kietlen vidékre, hogy ott kezdjenek új életet. De itt se kezdődött túl boldogan a közös életük, mígnem egy nap felbukkant a Hóleány. A kezdeti reális cselekményt innentől felváltotta a fantázia világa, Mabel visszaemlékezett a gyermekkorában apjától hallott mesékre, amelyek egy Hóleányról szóltak, s melyeknek mind-mind szomorú végkifejletük volt. Innentől kezdve féltve gondolt a saját Hóleányára, félt, hogy örökre elveszíti őt. 

A Hóleány karaktere nagyon meseszerű, felbukkan, hogy aztán napokra, hetekre eltűnjön, s bár még kisgyermek a kötet elején, mégis egy felnőtt ember gyorsaságával, ügyességével és leleményességével képes átvészelni a fagyos erdőben való életet egyes-egyedül. Bár ennek következményeként nem érzi magát jól más emberek társaságában, nagyon elszokott tőlük, igazi vad, magának való teremtés, de a szíve tiszta, önzetlen.

Bár a kötet elején Mabel még pedánsan törekszik a rendre, a tisztaságra, a látszatra, addig a kötet végére már szép fokozatosan felenged, elengedi ezeket a dolgokat, hála a szomszédoknak, akikkel menetközben jó barátságot kötnek. Esther teljes mértékben ellentétje Mabelnek, nem zavarja őt, ha van egy kis "kosz" a házban, nem sepreget fél óránként, de helyette mindenféle kétkezi munkát is elvégez, ami csak az erejéből kitelik. És épp ezzel a viselkedéssel tudja elérni azt, hogy Mabel is felszabadultabban tudjon viselkedni és kikecmeregjen a magába zárkózásból.

Számomra nagyon tanulságos volt a kötet: megmutatja azt, hogy mennyire kisodródhat egy ember élete attól, ha a környezete negatívan, lehúzóan viselkedik vele szemben, és hogy mennyire könnyen ki lehet rángatni ebből a gödörből egy embert csupán azzal, ha odafigyelünk rá, kedvesek és elfogadóak vagyunk vele szemben.

Bátran merem ajánlani azoknak ezt a kötetet, akik szeretik a keserédes, tündérmese-szerű történeteket, nekem rabul ejtette a szívemet. 

Értékelés: 10/10

Kedvcsináló idézetek:

 Egész életében hitt valami többen, az érzékletek perifériáján alakot váltó rejtélyben. Akár a molylepke szárnyának rebbenése az üvegen és a vízi tündérek feltűnésének ígérete a patakmederben. A tölgyek illata azon a nyáresten, amikor szerelmes lett, ahogy a hajnal rávetül a kis tóra és fénnyé változtatja a vizet.

 ◊◊◊

- Azt hiszed, hogy téged hibáztatlak? - kérdezte Mabel.

- Nem kell, hogy hibáztass. Akkor is az én vállamat nyomja.

- Hogyan juthatsz mindig erre a következtetésre? Hogy minden a te hibád és egyedül a tiéd? Nem az én ötletem volt, hogy ide jöjjünk? Nem én akartam ezt a tanyát, azt a sok kemény munkát és a sok kudarcot, ami a telepet élettel jár? Ha hibás valaki, hát én, mert olyan keveset tudok segíteni.

Jack még mindig a kezét fogta.

- Nem érted? Ezt mi mind együtt vállaltuk, a sikereket és a kudarcokat is - mondta Mabel, széles gesztussal körbemutatva, mintha mindent bele akarna foglalni, a kopasztott csirkéket, a nedves tollakat.

 ◊◊◊

- Nem értelek, Jack. A kislány létezik. A saját szemeddel láttad, itt ült ennél az asztalnál. De te ezt soha nem ismerted el Bensonék előtt. Miért?

- Nem tudom. Talán nem vagyok olyan bátor, mint te.

- Most gúnyolódsz velem.

- Nem. Te másmilyen vagy. Hű maradsz önmagadhoz, még ha az emberek őrültnek tartanak is érte. Én meg... hát én csak...

- Ne is folytasd. - De inkább vidámság volt a hangjában, mint harag.

 ◊◊◊

Létezik az, amire Ada utalt, hogy magunk választhatjuk meg, mi legyen a történetünk vége, öröm vagy bánat? Vagy a kegyetlen világ megy a maga útján, ad és elvesz, ad és elvesz, miközben tévelygünk a rengetegben?

 ◊◊◊

- Ezen is túl fog esni, Jack. Tudom, hogy most nem úgy tűnik, de úgy lesz. Garett és én itt vagyunk, hogy segítsünk, és Mabel erősebb, mint hiszi magáról. Már nem a maga vállán van minden teher. Van segítsége. Érti? Minden rendben lesz.

 ◊◊◊

Nem kell értened a csodákat ahhoz, hogy hinni tudj bennük, de Mabel az ellenkezőjét kezdte gyanítani. A hithez talán abba kell hagynod a magyarázatok keresését, csak próbáld meg a kezedben tartani azt a kis csodát, amíg lehet, még mielőtt vízként elszivárog az ujjaid között.

 ◊◊◊

- Mit lehet itt mondani? Az egész a mi hibánk. Bármelyik gyereknél ártatlanabb volt, és egyedül mi védhettük volna meg. De hagytuk, hogy így járjon.

- Jaj, Jack. Miért kell mindig valakit hibáztatni?

- Mert mindenért felel valaki.

- Nem. Néha csak úgy megtörténnek a dolgok. Az élet nem úgy alakul, ahogy mi tervezzük vagy reméljük, de ezért igazán nem haragudhatunk rá.