Pataki Eszter - Pataki Krisztina: 512 méter - értékelés

2022. július 15-én jelent meg a Pataki lányok debütáló regénye, az 512 méter c. kötet. Műfaját tekintve ifjúsági romantikus, de drámai cselekményt és komolyabb témákat is tartalmaz. Felhívja a figyelmet a mai fiatalok nehézségeire megoldási javaslatokat is "ajánl" bizonyos problémákra. Én minden fiatalnak ajánlom a könyv olvasását, mert nagyon sok tanulságot hordoz magában.
covers_748455.jpg

Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!

A fülszöveg:

512 méter választja el őket egymástól, de világaik között nagyobb szakadék nem is lehetne.

A tizenhét éves Anna előszeretettel időzik a tóparton. Kedvenc padján ücsörögve élvezi a nyugalmat, amihez ebben a gyönyörű környezetben minden adott.
A tizenhat éves Gergő a tó túlsó partján él. Egykor sikeres úszó volt, de családi gondjai miatt felhagyott a sporttal, és rossz társaságba keveredett. Ha egy kis békességre vágyik, kimegy a partra, és távcsővel lesi a túloldalt, mások idilli élete után sóvárogva.
Így akad össze a pillantásuk egy napfényes délutánon, és ezzel kezdetét is veszi közös történetük. Noha a személyes találkozásnak gátat szab a tó és a távolság, csetelni kezdenek, és beszámolnak egymásnak életük minden apró részletéről. Kivéve a tökéletesség látszata mögött megbúvó, sötét titkokat…

Vajon a közöttük szövődő kötelék elég erős ahhoz, hogy szembenézzenek a múltjukkal?

A kötet első pillantásra könnyed hangvételű ifjúsági regénynek tűnhet, de jóval több lapul benne. Felhívja olyan komoly problémákra a figyelmet, mint az iskolai bántalmazások, kirekesztettségek, a megfelelési kényszer, illetve az online ismerkedés nehézségei.

Két főszereplő szemszögéből nézhetjük a kötet eseményeit: Anna és Gergő, akik egy véletlen csoda folytán "találkoznak". Mindketten utolsó mentsvárként szoktak lejárni a lakókörzetükben lévő tóhoz, hogy megpihenjenek, erőt merítsenek a természet ölelésében. A tó két ellentétes partján laknak, mindössze 512 méter választja el őket egymástól légvonalban. Egy nap pont egyszerre mennek le a tóhoz, így felfedezik egymást, s onnantól kezdve messengeren kezdenek el ismerkedni. Az online ismerkedés buktatóira is rámutat a kötet: könnyen másnak állíthatja be magát bárki, mint pl. Gergő esetében is. Azonban Anna a dolgok mögé lát és nem riad vissza azoktól a hírektől sem, amitől alapesetben a hideg is kirázza őt. Tetszett, hogy a kötet arra is felhívja a fiatalok figyelmét, hogy lássanak a látszat mögé és próbálják kideríteni az igazi okokat, ne hagyatkozzanak a külsőségekre vagy a felszínességre.

294154422_155117390431681_6720466531088075582_n.jpg

https://www.instagram.com/p/CgCPZx4opRx/?utm_source=ig_web_copy_link

Anna egy igazi jótét lélek, de az ő élete sem leányálom, az olvasásba menekülve próbál megfeledkezni az otthoni gondoktól. Első pillantásra azt mondhatnánk, hogy Gergőnek nagy szüksége volt arra, hogy összeismerkedjen Annával és kihúzza őt a "rossz társaságból", de szerintem ez kölcsönös volt: Annának is nagyon nagy szüksége volt arra, hogy Gergő betoppanjon az életébe és végre szembe merjen ezáltal nézni a saját félelmeivel is. A kötet során megfigyelhetjük, ahogyan ők ketten együtt fejlődnek, együtt emésztik meg a nehézségeiket és együtt találnak megoldásokra.

Szép és letisztult volt az egész kötet, a tanulságok is nagyon szépen voltak felépítve benne. Remélem, hogy sok hasonlóan jó kötettel fognak még megörvendeztetni minket a Pataki írónők.

A kötet borítója szerintem meseszép, nagyon szép külsőt kölcsönöz neki ez a narancssárga szín, különleges, akárcsak a kötet tartalma.

Értékelésem: 10/10

Kedvcsináló idézetek:

– Amíg ott van benned a tűz, amit mindig láttam a szemedben, a jövődbe van kódolva a siker. Újra lángra kell lobbantanod a belső tüzet, Gergő. – Ezt olyan szilárd meggyőződéssel jelentette ki, hogy hittem neki. És így kell tennem most is. Mert addig élsz, amíg ég a tűz a szemedben. A tűz az élet.

♦♦♦

– Nem, nem, nem. Én inkább megijedek, mint hogy féljek. Mi volt ez?! – rezzent össze hirtelen. – Te nem hallottad? – Rémülten közelebb húzódott hozzám.
– Nyugi, csak a szél jár a fák között.
– Nem, ez valami más volt. Valami sokkal nyugtalanítóbb zaj!
– Akkor nyilván megreccsent egy ág, nagy ügy – sóhajtottam, hisz megszoktam már az erdő éjjeli neszeit.
– Megreccsent, az oké. De vajon mitől? Sokkal inkább, kitől?
– Biztos az ágreccsentő szörny lesz a tettes – még végig sem mondtam, Emma már másfelé fülelt.
– Na, ezt jól megszívtuk. Vérfarkasok – sóhajtott fel, mire muszáj volt elnevetnem magam.
– Csak a kutyák ugatnak az utcánkban… – forgattam a szemem.
– Jó, azért csak kapcsolt elemlámpát a telódon. Oké, hogy az ösvényt úgy, ahogy megvilágítja a Hold, de attól még a fák árnyékából leshetnek ránk.
– Mégis kik?
– Most soroljam? Honnan tudod, hogy nem az idegenek leszállópályája van itt, vagy éppen a szíriusziak gyülekezőhelye? – az agymenését egy váratlan jelenés szakította félbe, valami gyorsan átfutott előttünk az úton. Sikítozva ugrottunk közelebb egymáshoz.

♦♦♦

Azt hiszem, ez a felnőtté válás egyik fontos lépcsőfoka: szembenézni a valósággal, még ha fájdalmas is. A valóság szigorú tanító, de a mosolya őszinte, míg az önámítás egy negédesen mosolygó, gyönyörű nő, aki belül romlott, és ártóak a szándékai is.

♦♦♦

Talán klisésen hangzik, de azt kívánnám, hogy ne legyen szenvedés a Földön. Sírni tudnék, ha csak ránézek egy fásult, szomorú arcra az utcán. Jó lenne, ha az emberek nem szenvednének a betegségektől, a szerelemtől, a csalódástól, az elmúlástól, a magánytól, a testi fájdalomtól, a megalázottságtól, a fáradtságtól, a gyásztól, a szegénységtől, a munkától.