Baráth Viktória: Egymás szemében - értékelés

Baráth Viktória összes korábban megjelent könyvét volt szerencsém olvasni, de egyik sem ragadott annyira magával, mint most ez a kötet. Barátnőmtől kaptam ajándékba, amiért nagyon hálás vagyok, mert lehet, hogy nem vettem volna meg magamnak, márpedig nagyon ritkán adódik olyan, hogy egy könyv ennyire megérintse a lelkemet. Nem gondoltam volna, hogy ez a kötet ennyire magával ragad majd. Alig bírtam letenni, amikor volt 5 percem olvasni, azonnal a kezembe vettem és olvastam, faltam a lapokat megállás nélkül. És olvastam volna még sokkal tovább is, sajnálom, hogy ilyen gyorsan a végére értem.

covers_633571.jpg

 

Spoilerveszély!


A főszereplő lány igazi átlagos lány, nem azok a "kirakatlányok", akik mostanában nagyon elterjedtek és felkapottak a könyvek lapjain is. Jo semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy békén hagyják őt, jól elvan a maga teremtette kis világban, de hiányzik az életéből valaki, aki igazán tudja értékelni őt. Nagyon önbizalomhiányos, ami annak a következménye, hogy csak rossz pasikba sikerült belebotlania, amin Mike se segített, a maradék önbecsülését is sikerült elvennie. De jött James és egykettőre minden megváltozott.

James igazi jófiú, önzetlen, kedves, barátságos, mindenben lesi a lány kívánságait, legalábbis a kezdeti nehézségek után felfedte ezt az igazi valóját. De a vaksága miatt nem felhőtlen a boldogságuk, mert James úgy érzi, hogy bár férfiként az ő dolga lenne megvédeni a párját, erre nem képes és ez nagyon rosszul esik neki. Jo azonban rámutat arra, hogy vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is, például az, hogy ők ketten olyan szinten összekapcsolódtak lelkileg, hogy ezt már semmi sem szakíthatja szét.

James kislánya, akit végre újra láthat Jo-nak köszönhetően, tündéri kis teremtés, annyira aranyosan faggatta felnőttes kérdésekről Jo-t a maga kislányos bájával, hogy csak olvadozni lehet tőle. Kár, hogy csak egy röpke jelenet erejéig olvashattunk róla.

A cselekmény nem teljesen szokványos szerelmi történetet mutat be, Jo-nak és James-nek nehezebb döntésekkel és helyzetekkel kell szembenézniük James vaksága miatt, de a főszereplő páros nagyon jól veszi az akadályokat és közös erővel mindenen sikerül túljutniuk. James oly régóta latolgatta magában, hogy bevállalja-e a helyreállító műtétet, hátha visszakapja szeme világát, és ez a téma Jo miatt újra előtérbe kerül az életében. Vajon be meri vállalni? Olvassátok el a kötetet és megtudhatjátok, én csak ajánlani tudom nektek.

Én nagyon örülnék neki, ha lenne a kötetnek egy folytatása is, ahol többet is megtudhatunk a szereplőkről, én biztos vagyok benne, hogy az is ilyen szuper könyv lenne, mint amilyen ez volt.

Értékelés: 10/10

Kedvcsináló idézetek:

 Ahogy belekezdek az olvasásba, és megérzem a papír illatát, mintha átrepülnék egy másik univerzumba. Imádok olvasni. Ez az életem. Számomra ez jelenti az egyetlen kiutat ebből a világból. Ebből az unalmas, kínokkal és szenvedéssel teli világból. Ilyenkor megszűnik körülöttem minden, szinte benne élek az éppen aktuális olvasmányomban. A könyvekben otthonra találtam, a szereplők lettek a családom, a helyszíneket olyan élénken képzelem magam elé, mintha csak odautaztam volna. És a cselekmény... Bármi megtörténhet, engem pedig csodálattal tölt el, amikor olyan váratlan fordulatokat vesz egy-egy regény, amire nem is számítottam. Még akkor is félmosolyra húzom a szám, amikor előre tudom, mi fog történni, de az író annyira tökéleteset alkotott, hogy azt gyönyör olvasni.

 

- Idősebb nőt akartam, mert azok nem kérdezősködnek. Ha egyszer megmondom neki, hogy nem akarok beszélgetni, akkor elfogadják és kész. Idejönnek, elvégzik a dolgukat, majd hazamennek a családjukhoz, és a következő napig eszükbe se jutok. Mintha nem is léteznék számukra. De ti, fiatalok... Csacsogtok. Mindent tudni akartok. Azt hiszitek, hogy megválthatjátok a világot és a benne élőket, de ez nem így van. A sorsunkat nem minden esetben mi kovácsoljuk. Néha csak el kell fogadni mindent úgy, ahogy van. Hagyni kell, és nem harcolni.

 

- Szerintem csodálatos apja voltál. Ha csak miatta képes vagy így összeszedni magad, akkor szörnyen szeretheted őt. Annál többre pedig egy gyermeknek sincs szüksége, mint amit a szülei feltétel nélküli szeretete nyújthat.

 

- (...) Az igazán nagy változások mindig akkor kezdődnek, amikor kilépünk a komfortzónánkból. Amikor megtesszük azt, amit elképzelni se tudtunk előtte. Csak arra kérlek, hogy próbáld ki!

 

- Figyelj, ezeket a terheket te soha nem fogod tudni levenni a válláról. Maximum új, szép élményekkel gazdagíthatod az életét, hogy inkább arra figyeljen, miért érdemes élnie.

 

– Azt akarom, hogy szeressenek – mondom ki egyenesen. – Hogy valaki úgy érezze, nélkülem nem teljes az élete. Hogy valaki számára én jelentsem a boldogságot. De tudom, hogy ennek kicsi az esélye.
– Miért gondolod ezt?
– Mert nem vagyok az a típus, akit könnyű szeretni. Nem vagyok elragadó, gyönyörű, sőt sokszor még kedves se.
– Jo, ezt most azonnal hagyd abba! – vág a szavamba, miközben a fejét csóválja. – Igaz, nem láttalak még, de én mondom, hogy nálad elbűvölőbb lánnyal még nem találkoztam. Nem értem, miért ilyen kevés az önbizalmad.
– Mert látom, hogy mások mennyivel jobbak nálam. A barátnőim mind szebbek voltak nálam, ezért egyik fúnak se kellettem. Nem vagyok menő, nincs ezernyi követőm Instán, senkit sem érdekel, hogy éppen hol vagyok és mit csinálok.
– Ezek mind olcsó külsőségek. Gondolod, hogy azoknak a lányoknak, akik talpig kicicomázva fotózgatják magukat, több az önbizalmuk? Csak azért csinálják, hogy külső megerősítést kapjanak. Már megmondtam, a közösségi médiában csak a szépet és jót fogod látni, azt nem, ami a fényképek mögött zajlik. Hogy ezeknek az embereknek talán ennyiből áll az életük. Nem szabad, hogy ettől kevesebbnek érezd magad. Te egy intelligens és nagyon is szerethető lány vagy, tele valódi értékekkel.

 

- (...) a külső és a látszat nem minden. A szépség relatív, épp ezért múlandó is. Egy kapcsolatban nem az számít, hogyan néz ki a másik, hanem az, hogy hogyan érzed magad a párod mellett. Mert a szikra, a lángoló szenvedély elmúlik, és ha két ember csak a külsőségek alapján talált egymásra, akkor az együtt töltött napjaik meg vannak számlálva. Amint alábbhagy a mindent felemésztő vágy, nem marad belőlük semmi, csak két kiégett idegen, akikben semmi közös nincs. Egymásra unnak, és új társat keresnek. Ezzel ellentétben, ah két ember lelke kapcsolódik, azt nincs olyan erő, amely szét tudná választani. Az a kötelék egy életre szól. Hidd el nekem, ennél szebb jövőkép nincs a világon.

 

- Mindenkinél van jobb, ez a világ rendje. A szerelemben nem az a lényeg, hogy tökéletes legyél, hanem az, hogy számára te legyél a tökéletes.

Az írónő további kötetei:

 kollazs1.jpg