Interjú Vörös Viktória írónővel
A múlt hónap elején olvashattátok a blogon Vörös Viktória: Más az igazi c. debütáló novellájáról írt értékelésemet. Ez az első hivatalos e-bookban megjelent kötete az írónőnek, de wattpadon olvashatóak még további írásai is, amiket mindenki figyelmébe ajánlok. Engem ezzel az e-bookkal teljes mértékben meggyőzött, remélem, hogy hamar olvashatunk tőle újabb írásokat is. Felkértem őt, hogy adjon interjút, amit készségesen el is vállalt, az alábbiakban olvashatjátok a válaszait!
- Bemutatkoznál pár mondatban? Mit szeretsz még csinálni az írás mellett?
Mielőtt belekezdenék, szeretném megköszönni a lehetőséget!
Én egy 18 éves, pénzügy-számvitel szakon végző írópalánta lennék. Terveim szerint az érettségi után még maradok egy évet és elvégzek egy szakmámhoz illő képzést ötödéven. Mindemellett az iskolai röplabdacsapatban is játszom, körülbelül 8 éve űzöm ezt a sportot, azonban attól tartok, hogy a gimnáziumi éveim után ez a szenvedély kiesik az életemből.
Az írás pedig már évek óta az életem részét képezi, amikor viszont nem alkotgatok, akkor általában romantikus vagy fantasy könyveket olvasok vagy sorozatot nézek.
- Mióta kezdtél el írással foglalkozni, illetve mióta elérhetőek az írásaid wattpadon?
2016 elején kezdtem el írni, 12 éves voltam akkor. Annak idején szerettem meg az olvasást a Harry Potter sorozatnak köszönhetően és sokáig írtam csak úgy magamnak egy történetet. Aztán az első komolyabbnak nevezhető írásom is megszületett, ami egy Teen Wolf fanfiction volt (ez már nem elérhető). Az volt az első, amit publikáltam Wattpadon, ha jól emlékszem 2016 decemberében.
- Bemutatnád pár mondatban a wattpadon elérhető írásaidat?
Bár az első történetem fantasy és egyben fanfiction volt, annak visszavonása után leragadtam az romantikus történeteknél. Több írásom is van (szám szerint 7), regény hosszúságúak illetve rövid novellák is. A számomra legfontosabb történetekről írnék most pár sort.
A Függőség című volt az első, ami elindított a romantikus vonalon. Eredetileg egy Shawn Mendes fanfictionnak indult, de végül úgy alakult, hogy az említett énekes, csak mellékszereplő lett. Nem is úgy gondolok rá, mint egy rajongói írásra, hanem inkább egy egyedi, saját történetnek tartom. Nagyon sok ideig dolgoztam rajta, két részt sikerült megírni közel 2-3 év alatt szünetekkel együtt. Maradéktalanul, minden hibájával együtt szeretem, mert ez mutatja meg a legjobban, hogy miképp fejlődtem évről-évre. A történetet nem tudnám nagyon röviden összefoglalni, mert nagyon sok minden történik benne, viszont megpróbálom. Talán úgy írható le a legjobban, hogy egy nem átlagos gimnazista mindennapjait meséli el.
Egy másik fontos történetemet nemrég fejeztem be, legalábbis az első részét. A nyár veled kezdődik az első olyan írásom, amivel ténylegesen elégedett vagyok. Ez egy nyári történet első fele, ami egy táborban játszódik. Bár erre se mondom azt, hogy tökéletes, de talán ez áll hozzá a legközelebb.
Nem utolsó sorban megemlítenék egy novellát. A Mérgező barát című rövid történetem szintén az elsők közé sorolható, ez volt az első novellám. Két éve nyáron íródott, mondhatni egy nehéz időszakomban. Nagyon valósághű, sok megtörtént eseményt tartalmaz, de büszke vagyok rá, mert megírtam és elengedhettem általa a történteket.
- Honnan merítesz ihletet a történeteidhez?
Szerencsésnek mondhatom magam, amiért az ihletszerzéssel sose volt gondom. Szinte mindenben meglátom az ötletet; egy zene hangulatában, egy ismeretlen emberre ránézve, de még két jól csengő szóból is egy komplett történetet tudnék írni. Általában az utolsó változatot használom, kitalálom a könyv címét, majd arról írok egy története.
- Csak novellák írásával foglalkozol, vagy vannak regényötleteid is?
Furcsamód a novellák később jöttek, mint a regények. Valamiért a rövid történetek megírása nem az én asztalom, mégis azzal kezdtem a publikálást Wattpadon kívül. Azzal leginkább az volt a célom, hogy az olvasók megismerjék a stílusomat és a későbbiekben bártan adjanak esélyt a hosszabb történeteimnek is, miután sikerül kiadatnom őket. Wattpadon is található több regényhosszúságú írásom, de ötleteim is vannak bőven. Azt hiszen, az elkövetkezendő két évig biztos nem lesz problémám ilyen téren. Ráadásul van egy újabb fantasy regényötletem is, ami eléggé eltér az eddig megszokott young adult történeteimtől.
- Az első, debütáló novellád e-bookban jelent meg. Szeretnél majd a későbbiekben papír alapon is megjelentetni könyveket?
Mindenképpen! A korábban említett A nyár veled kezdődik című írásomat jelenleg javítom, bővítem, bétáztatom, hogy utána megpróbálhassam kiadatni. Nagy álmom válna valóra, ha sikerülne, mert az olvasóim is nagyon izgatottak és sokszor mondják, hogy várják, hogy olvashassák könyvformában is. A második részét ráadásul Wattpadra már nem tervezem feltölteni, mindenáron könyvformában szeretném megjelentetni.
- Egyszerre csak egy történet írásával foglalkozol, vagy több eltérő novellába/regénybe is belekezdesz?
Sajnos egyszerre több is folyamatban van, ezért se haladok olyan gyorsan velük, mint szeretném. Míg a nyári történetemet megírtam 9-10 hónap alatt, addig a Megszegett eskü már legalább 2 éve várat magára, hogy befejezzem. Ennek az egyetlen nagy hátránya, hogy hiába kezdek el egy könyvet korábban, ha egy későbbi ötlet jobban leköt.
- Milyen jövőbeli terveid vannak az írással kapcsolatban?
Szeretném minél több történetemet papír formában látni, ezért is fejlesztem magam, amennyire csak tudom. Írástechnikai könyveket olvasok, írással kapcsolatos blogokat követek, illetve próbálom most már elemző tekintettel olvasni a könyveket is. Talán sose gondoltam ennyire komolyan az írást, mint az utóbbi két hónapban. Már évek óta játszadozom a gondolattal, hogy egyszer a könyvesboltok polcain láthatom a regényeimet.
Kedves Viki, nagyon szépen köszönöm, hogy elvállaltad az interjút és sok-sok sikert kívánok a készülő regényeid megjelenéséhez!
Az írónő e-bookban megjelent novellájának borítója: