Jenny B. Jones: Tiéd leszek! - értékelés

Már tavaly szerettem volna olvasni ezt a kötetet, de nem került sorra, most viszont egy molyos kihívás ösztönzésére végre belekezdtem. Régen olvastam már LOL könyvet, pedig az eddig olvasottak (Segítség, YouTube-sztár lettem!, Rocksztárt kaptam karácsonyra, Titkok és exek éjszakája, Szívzűrterápia strébereknek, Páros randi tesóknak) tetszettek, úgyhogy szeretném majd a jövőben a többit is elolvasni. Aki szereti a tiniknek szóló romantikus, laza, vicces történeteket, azoknak bátran merem ajánlani a LOL könyvek olvasását. Ide kattintva megnézhetitek a kiadói sorozat összes kötetét.

covers_503874.jpg

Vigyázat! A fülszöveg és az értékelés cselekményleírást tartalmaz!

A fülszöveg:

"Harper pontosan tudja, hogy Ridley ötlete agyrém. Még hogy egymást tutorálni? Harper általában pontosan tudja a dolgokat: a trombitaszólót, az esszéírás szabályait és a saját helyét a világban. Ő az a kocka lány, aki örülhet, hogy nehéz gyerekkora után végre szerető családra lelt, és legmerészebb reménye az, hogy talán sikerül meghódítania a másodtrombitás Andrew szívét. Andrew-ét, aki nyugodt, kiszámítható, és Harperrel egy súlycsoport. Nem úgy, mint Ridley, a gimis focicsapat nőügyeiről hírhedt sztárja. De mit lehet tenni, ha épp Ridley kér segítséget Harpertől? Főleg, ha a korrepetálásért cserébe szerelmi leckéket ígér. Tanulni pedig kizárólag a profiktól érdemes, nem igaz?"

Magam sem gondoltam volna, hogy ez a történet majd ennyire tetszeni fog, de új kedvencet avathattam általa. Annyira aranyos romantikus történet volt, hogy teljes mértékben a főszereplő lány, Harper helyébe tudtam képzelni magamat. Bár nem teljesen felhőtlen az élete, ahogy Ridley-é se, elég hányattatott életük volt mindkettejüknek, talán pont emiatt tudtak ennyire megbízni egymásban és ilyen szinten összekapcsolódni.

Harper egy örökbefogadott lány, aki a lehető legrosszabb körülmények közül egy tökéletes családba csöppent bele. Évekbe telt, mire sikerült elfogadnia, hogy ezúttal végleg otthonra lelt és nem kell újabb csapásoktól tartania. Azonban a mostohaapja hoz egy meggondolatlan, felelőtlen döntést, ami nem csak a családjukra, hanem az apa csapatára is nagy hatással van, mert edzőként dolgozik és onnan is elbocsátják. A férfi annak ellenére, hogy látszólag mindent elbaltázott, mindenki kitart mellette, mert szeretik és nagyra becsülik őt, nagyon rendes ember, mindenkinek segített, ahol tudott, de Harper személyes támadásnak vette a botlását, úgy érezte, hogy újra kicsúszik a lába alól a talaj. 

Ekkor csöppent be a képbe Ridley, aki első ránézésre egy nagymenő szoknyapecér, de nagyon rövid időn belül sikerül kiismernie Harpernek az igazi oldalát, amit senki másnak nem mutatott meg korábban. A srácnak se volt sokkal jobb élete, mint a lánynak, ő is komoly gondokkal küszködik, és ezek a nehézségek egymás felé irányítják a két fiatalt.

Annyi érzelem és annyi fájdalom van a kötetben, hogy teljes mértékben megdobogtatták az én szívemet is, nagyon sajnálom, hogy hamar a végére értem, mert fantasztikus volt ez a regény, alig várom, hogy az írónő másik magyarul megjelent kötetét is olvashassam, remélem, hogy az is hasonlóan jó lesz majd.

Értékelésem: 10/10

Kedvcsináló idézetek:

Sajnos nekem, ha fiúkról van szó, igazából nem gyógymódra, hanem gyógypedagógusra lenne szükségem. A lemaradásom behozhatatlan.
Tízéves koromban, amikor a barátnőim szerelmes leveleket írogattak, én cápás dokumentumfilmeket néztem a Discoveryn. Tizenkét évesen a barátnőim már a fiúikkal büszkélkedtek. Én meg a könyvtári VIP-olvasójegyemmel.

 

– Egy úriember sohasem hagyja, hogy egy hölgy az éjszaka sötétjében egyedül hatoljon be egy idegen házába.
– A Maxim magazinban olvastad?
– Nem, egy videójátékban hallottam.

 

– Na, randiztál már azzal a balfékkel? – kérdezte Desmond, miközben felém nyújtott egy zsemlét.
– Nem. – Úgy tűnik, a hétvége itala tényleg a lúzerdzsúz, ugyan mi történhet velem, ha kortyolok belőle még egy nagyot?
– Elhívtam egy bálra, és visszautasított. – Tíz fej fordult felém egyszerre, tíz csirkét tartó kéz merevedett meg tíz száj előtt. – Ami azt illeti, még csak nem is válaszolt.
Egy felrobbant kézigránát nem járhat akkora robajjal, mint amit a csapat művelt erre a hírre.
– Add csak meg a címét!
– Felrúgom, hogy Georgiáig repül!
– A legszívesebben áthajítanám a gólvonalon!
– Az a csávó arra sem méltó, hogy a piciny tánccipős lábad nyomát megcsókolja!
– Megismertetem a barátaimmal, Balegyenessel és Jobbegyenessel!
Marcus felnevetett mellettem, és a mellére vont egy gyors ölelésre.
– Csak szólnod kell, és indulunk.
Dominic Vago feltűrte az inge ujját.
– Így van. Ő lesz a desszert!

 

– Megmutassam, hogy néz ki egy könyv? – Molly mellettem döbbenten felkiáltott.
– Nekem arra nincs időm, hogy el is olvassam – mondta Ridley. – Hülyeség.
– Segítsek a bonyolultabb szavaknál? – Nem kellett sok idő ahhoz, hogy észrevegyem, Ridley-nek a rossz jegyek ellenére vág az esze. De jólesett csipkelődnöm vele egy kicsit.

 

– Nem említetted, hogy ideiglenesen befogadsz egy harmadik kutyát is.
– Tökre elfelejtettem.
Anya a szemét forgatta.
– Harper…
– Némelyik szülőnek azzal kell szembesülnie, hogy a kamasz lányuk bejelenti, gyereket vár. És ti? A legrosszabb, ami veletek történhet, hogy hazahozok egy kutyát.

 Az írónő Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelent kötete:

covers_654740.jpg