Minden, ami könyv

Könyvmolylány20 könyves oldala


Axie Oh: A lány, aki a tenger alá esett - értékelés

Ebben a posztban egy 2023-as megjelenésű Könyvmolyképző Kiadós kötetről, A lány, aki a tenger alá esett című romantikus fantasyról olvashatjátok a véleményemet.

Tovább olvasom

Colleen Hoover: It starts with us - Velünk kezdődik (Velünk véget ér 2.) - értékelés

Alig vártam már, hogy a nagysikerű Velünk véget ér című kötet folytatását, a Velünk kezdődik című romantikus könyvet is olvashassam végre, ami 2023-ban került kiadásra a Könyvmolyképző Kiadónál. 

Tovább olvasom

Szilágyi Heléna (szerk.) - Bodnár Alexandra (szerk.): Kárhozottak legendái - értékelés

A Kárhozottak legendái című novelláskötet összesen 12 rövid kis horrortörténetet foglal magába különböző magyar szerzők tollából. Először még csak e-bookban jelent meg a Red Zone kiadónál 2023-ban, aztán 2024-ben már puhatáblás kiadásban is. Az alábbiakban olvashatjátok róla a véleményemet.

Tovább olvasom

Colleen Hoover: Maybe Now - Talán most (Egy nap talán 2.) - értékelés

A romantikus könyvek kedvelőinek nem kell szerintem bemutatnom Colleen Hoovert és a munkásságát, elég nagy népszerűségre tett szert hazánkban igen rövid idő alatt. Jómagam szinte az összes könyvét olvastam már. Ebben a bejegyzésben az Egy nap talán folytatásáról, a Talán most c. kötetről…

Tovább olvasom

Haupt-Kutas Mónika: Kaleidoszkóp - értékelés

Haupt-Kutas Mónika: Kaleidoszkóp című novelláskötete 2023-ban látott napvilágot a Smaragd kiadónál, ami összesen 16 novellát foglal magába. Az alábbiakban olvashatjátok róla a véleményemet.

Tovább olvasom

Aurora Lewis Turner: Az istenek játéka - értékelés

Aurora Lewis Turner: Az istenek játéka című, jövőben játszódó, disztópikus fantasy kötete 2021-ben látott napvilágot az Olvasni Menő kiadónál. Az alábbiakban olvashatjátok a kötetről a véleményemet.

Tovább olvasom

Ana Huang: Twisted Love (Twisted 1.) - értékelés

Ebben a bejegyzésben Ana Huang Twisted sorozatának első részéről, a Twisted Love-ról olvashatjátok a véleményemet, ami még 2023-ban jelent meg a Maxim kiadó Passion válogatásában.

Tovább olvasom

Áprilisi olvasási összegzés

Ebben az összefoglaló bejegyzésben egy helyre összegyűjtve láthatjátok, hogy milyen köteteket olvastam áprilisban. Összesen 5 regényt és 4 mesét tudtam sorra keríteni.

Tovább olvasom

Kondor Vilmos: Az első budapesti olimpia (Második Magyar Köztársaság 2.) - értékelés

2023 őszén jelent meg az Open Books kiadónál Kondor Vilmos sorozatának második része, Az első budapesti olimpia,  ami az első részhez hasonlóan egy politikai krimi szállal átitatott, alternatív történelemben játszódó történet.

Tovább olvasom

Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének! - értékelés

Még 2017-ben jelent meg a XXI. század kiadónál a Ne higgy a szemének! című kötet, amit akkora siker övezett, hogy azóta többször is újra kellett nyomtatniuk, illetve a Netflix is sorozatot készített belőle.

Tovább olvasom

Áprilisi bookhaul

Idén egészen áprilisig sikerült tartanom magam a "nem veszek új könyveket" elhatározásomhoz, mert sok-sok olvasatlanom felgyűlt és azokkal szerettem volna elsősorban haladni. Áprilisban viszont olyan jó kis könyves akciók voltak, hogy nem bírtam őket kihagyni.

Tovább olvasom

Erin Sterling: The Kiss Curse - Átkozott csókok (Ex Hex 2.) - értékelés

Erin Sterling Ex Hex című sorozatának már az első része is teljesen beszippantott engem, de ha lehet, akkor ez a folytatás még inkább megnyert magának, annyira könnyed, aranyos és lendületes volt.

Tovább olvasom

Riley Baker: Találj vissza (A Happy End után 2.) - értékelés

Ismét egy Riley Baker kötetről hoztam nektek bejegyzést, mégpedig A Happy End után című sorozatindító kötet második részéről, a Találj vissza-ról.

Tovább olvasom

Aurora Lewis Turner: Lepkeszárnyak (Bolygókeringő trilógia 3.) - értékelés

Végre meghoztam a Bolygókeringő trilógia lezárásául szolgáló Lepkeszárnyak című kötetről is a bejegyzésemet. Az első két részről itt olvashatjátok a véleményemet: Névtelenek, A hetedik bolygó.

Tovább olvasom

Tomor Anita: Szeretlek, Hawaii! (Hollywood 2.) - értékelés

Már több Tomor Anita kötetről is olvashattátok a véleményemet a blogon. A korábbi 4 könyvet még recenzióként kaptam az írónőtől, de annyira megtetszett a stílusa, hogy azóta több regényét is megvettem és eddig még egyikben sem csalódtam. Az alábbiakban az Imádlak, Los Angeles! folytatásáról, a…

Tovább olvasom

Császi Zsüliet: A múlt fogságában - értékelés

Ebben a bejegyzésben egy Smaragd kiadónál megjelent kötetről, mégpedig Császi Zsüliet: A múlt fogságában címet viselő romantikus regényről olvashatjátok a véleményemet.

Tovább olvasom

Riley Baker: Átkozott szerencse (Lopott szerencse 2.) - értékelés

Még 2023-ban jelent meg Riley Baker nagysikerű Lopott szerencse című kötetének a második része, ami az Átkozott szerencse címet kapta. Az első részről olvasott ajánlómat ide kattintva olvashatjátok el, az alábbiakban pedig a folytatásáról olvashattok.

Tovább olvasom

Februári olvasási összegzés

Februárban összesen 9 kötetet tudtam elolvasni, aminek a felsorolását az alábbiakban láthatjátok.

Tovább olvasom

Pataki Eszter - Pataki Krisztina: Cserébe beszélgessünk - értékelés

Korábban már olvashattátok a Pataki ikrek debütáló regényéről, az 512 méterről írt ajánlómat. 2023 év végén pedig megjelent a lányok legújabb regénye, a Cserébe beszélgessünk, ami hasonlóan tanulságos történetet foglal magába.

Tovább olvasom

Alice Feeney: Időnként hazudok - értékelés

Egy ideje eléggé thrilleres hangulatban vagyok, úgyhogy az egyik barátnőmtől kértem thriller könyvajánlásokat, így került a kezembe az Időnként hazudok című kötet is, ami még 2017-ben jelent meg a Művelt Nép kiadónál. 

Tovább olvasom

Kondor Vilmos: Második Magyar Köztársaság (Második Magyar Köztársaság 1.) - értékelés

Még 2022-ben jelent meg az Open Books kiadónál Kondor Vilmos sorozatának első része, a Második Magyar Köztársaság, aminek azóta már a folytatása is napvilágot látott Az első budapesti olimpia címmel. Műfaját tekintve alternatív történelemben játszódó krimi.

Tovább olvasom

Aurora Lewis Turner: A hetedik bolygó (Bolygókeringő trilógia 2.) - értékelés

Az alábbiakban olvashatjátok a véleményemet a 2021-ben megjelent és a Bolygókeringő trilógia második részeként napvilágot látott, A hetedik bolygó című regényről.

Tovább olvasom

Jason Rekulak: Baljós rajzok - értékelés

Jason Rekulak: Baljós rajzok című thriller kötete az Open Books kiadónál jelent meg még 2023-ban. Korábban még nem hallottam a regényről, de az egyik barátnőm felhívta rá a figyelmemet és egy közös olvasás keretei között egyből sort is kerítettünk rá. Az alábbiakban olvashatjátok róla a…

Tovább olvasom

Agatha Christie: Cipruskoporsó (Hecule Poirot 21.) - értékelés

Régebben sok Agatha Christie könyvet olvastam, de az utóbbi egy-két évben háttérbe került nálam az írónő munkássága. Nagyon szeretem a könyveit, leginkább a Poirot nyomozásairól szóló történeteket, szerintem bámulatos, ahogyan az írónő csavarja a szálakat, és ahogyan csepegteti az apró…

Tovább olvasom

Heniko Sakka: Süß & Turner (Süß & Turner 1.) - értékelés

Heniko Sakka ifjúsági trilógiájáról már olvashattátok a bejegyzéseimet a blogon, most pedig a new adult zsánerben írt, az eredeti trilógia folytatásának is tekinthető új sorozat első részéről, a Süß & Turner-ről hoztam nektek a véleményemet.

Tovább olvasom

Januári olvasási összegzés

Szerencsére januárban már sikerült kiláballnom az olvasási válságból, ami miatt decemberben alig tudtam olvasni annak ellenére, hogy a karácsonyi leállás során két hetet is otthon voltam szabadságon. Az év első hónapjában összesen 10 kötetet sikerült elolvasnom, amiből 5 recenziós példány volt.

Tovább olvasom

Szilágyi-Kiszler Adrienn: A napfény hangja (Audrey Rose Parker 1.) - értékelés

Szilágyi-Kiszler Adrienn: A napfény hangja című kötete 2020-ban jelent meg a NewLine kiadónál, ami egy trilógia első részeként látott napvilágot. Azóta már a harmadik kötet is kapható, úgyhogy akit sikeresen beszippant az írónő által alkotott világ, az akár egyszerre is lenyomhatja az egész…

Tovább olvasom

Varga Barnabás: Az erdő rejtekén - értékelés

Varga Barnabás: Az erdő rejtekén című kötete 2023-ban látott napvilágot a Smaragd kiadónál, ami egy rövid, 284 oldalas kalandos akció kötet. Az alábbiakban olvashatjátok róla a véleményemet.

Tovább olvasom

Dömötör László: A lámpás hölgy (A Hold hősei 2.) - értékelés

Dömötör László Hold hősei sorozatának második része 2023-ban látott napvilágot az Aposztróf kiadónál, ami A lámpás hölgy címet kapta. Zsánerét tekintve ifjúsági sci-fi kötet, ami tartalmaz egy csomó elsősegéllyel kapcsolatos információt is, ezáltal nagyon tanulságos lehet az olvasása a fiatalok…

Tovább olvasom

Orosz Krisztián: Sodródás - értékelés

Orosz Krisztián Sodródás című sci-fi kötete 2023-ban látott napvilágot a Marsbook kiadónál. Helyet kap benne egy kis űrutazás, egy kis romantika, egy kis űrbeli gonosz és sok-sok robot is.

Tovább olvasom

Aurora Lewis Turner: Névtelenek (Bolygókeringő trilógia 1.) - értékelés

Korábban már olvashattátok a blogon a Lloyd c. kötetről írt ajánlómat, ami utólag, 2023-ban jelent meg a Bolygókeringő trilógia előzményeként a NewLine kiadónál, szóval mindenképpen azzal szerettem volna belekezdeni a sorozatba. A Névtelenek című sorozatindító regény még 2020-ban látott napvilágot…

Tovább olvasom

Flynn Berry: A nővérem nevében - értékelés

Még 2018-ban jelent meg az Álomgyár kiadó gondozásában Flynn Berry Edgar Allan Poe-díjas krimi kötete, ami magyarul A nővérem nevében címet kapta. Az alábbiakban olvashatjátok a véleményemet róla.

Tovább olvasom

Leiner Laura: Nem egyszerű - értékelés

Leiner Laura már tinikoromtól kezdve a kedvenc írónőm, úgyhogy mindig alig várom, hogy újabb és újabb könyveket olvashassak tőle. A legfrissebb, 2023 ősz végi megjelenésű Nem egyszerű c. kötetéről olvashattok ebben a bejegyzésben.

Tovább olvasom

Riley Baker: Lopott szerencse (Lopott szerencse 1.) - értékelés

Tavaly ősszel jelent meg Riley Baker legújabb sorozatának az első része, a Lopott szerencse, aminek azóta már a második része, az Átkozott szerencse is napvilágot látott. Korábban már több ajánlót is olvashattatok a blogon az írónő műveiről, ugyanis nagyon szeretem a történeteit olvasni, eddig…

Tovább olvasom

Aurora Lewis Turner: Bűvölet és apró mocskos gyilkosságok (1.) - értékelés

2023. november 30-án látott napvilágot a korábban már online olvasható Bűvölet és apró mocskos gyilkosságok, ami Aurora Lewis Turner írónő jóvoltából született meg.

Tovább olvasom

Decemberi olvasási összegzés

Sajnos a decemberem nem pont úgy alakult, ahogyan terveztem, úgyhogy a munkahelyi karácsonyi leállás alatt sem sikerült elolvasnom azt a sok-sok könyvet, amiket akartam. Egész hónapban összesen csupán 5 könyvet tudtam elolvasni, amiket az alábbiakban láthattok.

Tovább olvasom

Decemberi bookhaul

A decemberi hónapom igencsak jól alakult könyves beszerzések terén. Annak ellenére, hogy egy könyvet sem vettem magamnak, a karácsony és a szülinapom miatt kaptam pár könyvet ajándékba, illetve jópár recenziós kötetem is érkezett, amiket az alábbiakban láthattok.

Tovább olvasom

Borsa Brown: Párban Nápolyban - értékelés

Borsa Brown írónőtől még nem volt szerencsém olvasni korábban, de olyan sokan szeretik a könyveit, hogy már régóta szerettem volna megismerkedni egy-két művével. Az egyik Álomgyár kiadós akció során sikerült beszereznem a Párban Nápolyban c. kötetét, amiről az alábbiakban olvashatjátok a…

Tovább olvasom

B. K. Borison: Téli csodaország (Lovelight Farm 1.) - értékelés

2023 decemberében jelent meg a jó nagy karácsonyi hangulattal átitatott Lovelight Farm - Téli csodaország című kötet a Kossuth kiadónál, amit az ünnepek alatt el is olvastam, hogy ezáltal is hangolódjak egy kicsit.

Tovább olvasom

Colleen Hoover: Maybe Not - Talán mégsem (Egy nap talán 1,5.) - értékelés

Ugyan már 2022-ben napvilágot látott a Könyvmolyképző kiadónál az Egy nap talán c. sorozat kiegészítő kötete, ami a Talán mégsem címet kapta, de én még csak most tudtam időt szakítani az olvasására. Az első rész nagy kedvencem lett, az volt még az első olvasásom az írónőtől, ami annyira megfogott és…

Tovább olvasom

Farkas Anett: A 33-as beteg (Dávid és Vivien 1.) - értékelés

Farkas Anett írónőtől ez volt az első olvasmányom, de annyira sikerült megkedvelnem a stílusát, hogy idén szeretném majd az összes eddig megjelent kötetét bepótolni és elolvasni. A 33-as beteg című thriller regény már nagyon régóta vonzott, de csak decemberben tudtam sort keríteni rá. Több kiadása…

Tovább olvasom

Novemberi olvasási összegzés

Kicsit megkésve bár, de végre a novemberben olvasott könyveimet is szemügyre vettem. Összesen 11 kötethez volt az elmúlt hónapban szerencsém, amelyeknek az ajánlóját a könyvcímekre kattintva tudtok elérni.

Tovább olvasom

Penelope Bloom: Megöntözném (A vonzalom tárgyai 6.) - értékelés

December elején végre volt szerencsém elolvasni A vonzalom tárgyai című Penelope Bloom sorozat utolsó részét is, ami a Megöntözném címet kapta és még 2021-ben jelent meg a Maxim kiadó gondozásában.

Tovább olvasom

Penelope Bloom: Her Secret - Beavatnám (A vonzalom tárgyai 5.) - értékelés

A Beavatnám c. kötet immáron már az 5. része A vonzalom tárgyai sorozatnak, ami még 2021-ben jelent meg a Maxim kiadó gondozásában.

Tovább olvasom

Októberi olvasási összegzés

Októberben összesen 12 db kötethez volt szerencsém, amik közül több is a kedvencem lett, úgyhogy elmondhatom, hogy nagyon tartalmas hónap van a hátam mögött.

Tovább olvasom

John Cure: A gonosz új arca - értékelés

A gonosz új arca című kötet immáron már a hatodik olvasmányom volt John Cure szerzőtől. A kedvencem még mindig a Hontalan lelkek c. sorozat, de ez a regény is nagyon izgalmas és fordulatos lett.

Tovább olvasom

Köves József: A betörő és a dizőz - értékelés

Idén jelent meg Köves József: A betörő és a dizőz c. történelmi fikciós jegyekkel rendelkező kisregénye a K.u.K. kiadónál, amit elsősorban azoknak ajánlanék olvasásra, akik szeretik a történelmi köteteket az 1950-es évek környéki, Budapesten játszódó cselekménnyel.

Tovább olvasom

Almási Kitti: Bátran élni - értékelés

Már két éve a könyvespolcomon várakozott a Bátran élni c. kötet, de az utóbbi időben háttérbe szorultak nálam az önismereti és önfejlesztő kötetek, így egészen mostanáig várakozott arra, hogy a kezembe vegyem és elolvassam. Ahogy mondani szokták, mindennek megvan a maga ideje, úgyhogy biztos vagyok…

Tovább olvasom

Julia Quinn: És boldogan éltek (Bridgerton család 9.) - értékelés

Nagyon szerettem olvasni a Bridgerton sorozatot, úgyhogy nagyon örültem neki, amikor molyon felfedeztem, hogy az írónő írt mindegyik kötethez egy bónusz epilógust, ami az És boldogan éltek c. könyvben láttak napvilágot, és ami által egy kicsit tovább időzhetünk a Bridgerton testvérek körében.

Tovább olvasom

Horváth F. Dániel: Nászok és válások (dráma) - értékelés

Idén ősszel Horváth F. Dániel második kötete is napvilágot látott, ami ezúttal nem regény, hanem dráma műnemben játszódik. Kéfelvonásos szerelmi műként álmodta meg a szerző a cselekményt, ami a párkapcsolat nehéz oldalát hivatott bemutatni.

Tovább olvasom

Októberi bookhaul

Októberben összesen 7 db kötetet szereztem be, amik között vannak nagyon-nagyon várt könyvek is, amiket azóta már el is olvastam, mint pl. az Ex Hex. 

Tovább olvasom

Jaymin Eve - Leia Stone: Annihilate - Pusztulás (Kaptár-trilógia 3.) - értékelés

Még 2022-ben jelent meg a Könyvmolyképző Kiadónál a Kaptár trilógia harmadik része, amit még akkoriban be is szereztem, de ezidáig váratott magára az olvasása. 

Tovább olvasom

Erin Sterling: Csiribú, szerelem! (Ex Hex 1.) - ajánló

Erin Sterling: Ex Hex - Csiribú, szerelem! c. kötetét már nagyon régóta vártam, hogy végre megjelenjen és olvashassam, így szinte azonnal el is kezdtem, amint megérkezett hozzám.

Tovább olvasom

Szeptemberi olvasási összegzés

Szeptemberben több időt tudtam az olvasásnak szentelni, mint az előző hónapokban, illetve jobb könyvekhez is volt szerencsém, amikkel sokkal gyorsabban haladtam, így összesen 13 kötetet tudtam elolvasni, amelyeket az alábbiakban láthattok részletezve.

Tovább olvasom

Ludányi Bettina: Nyomodban (Nyomodban 1.) - értékelés

Még 2019-ben jelent meg Ludányi Bettina: Nyomodban c. regénye az Álomgyár Kiadónál, amit azóta számtalan frissebb megjelenés is követett. Több kötetet is volt már szerencsém olvasni az írónőtől (Kettőnk titka, Kettőnk bűne, Yanna titka, Mögötted!), de ez volt eddig az, ami a legkevésbé kötött le.

Tovább olvasom

Devney Perry: Indigo Ridge (Az Eden család 1.) - értékelés

Egy újabb friss megjelenésű Kossuth kiadós kötetről hoztam nektek az ajánlómat, mégpedig Devney Perry: Indigo Ridge című romantikus krimijéről, ami egy csodaszép élfestett kiadásban látott napvilágot.

Tovább olvasom

Stuart Moore: Thanos: Halálos ítélet - értékelés

A Szukits kiadó kínálatában eddig mindösszesen 14 része jelent meg a Nagy Marvel Regénysorozatnak, aminek a 10. részeként látott napvilágot még 2020-ban a Thanos: Halálos ítélet c. kötet. 

Tovább olvasom

Bodnár Alexandra (szerk.) - Monos Anett (szerk.): Lámpások Éjszakája - értékelés

Még 2022 halloweenjére jelent meg a C&H Projects gondozásában a Lámpások Éjszakája névre hallgató, halloweeni történeteket magába foglaló antológia, ami szám szerint 13 novellát tartalmaz mindösszesen 148 oldalon keresztül.

Tovább olvasom

Prem Rawat: Halld a belső hangod - értékelés

Prem Rawat egy indiai születésű szerző, aki már egészen négy éves kora óta tart előadásokat és szónoklatokat a békéről. Az édesapja nagyon nagy hatással volt rá és folytatva az ő útját, a világot járva próbálja mindenki felé a béke és a szeretet fontosságát közvetíteni. Szeptember végén jelent meg…

Tovább olvasom

Koppány Tímea: Ködcsempész - értékelés

Tarja Kauppinen korábbi két kötetét olvasva (A nép igazsága, A rendszer ellensége) kíváncsian vártam, hogy következőnek milyen regényötlettel kápráztat el. A két korábbi műve szatíra témakörben tárta az olvasók elé a groteszk valóságot, az írónő valódi neve alatt megjelent könyvével, a…

Tovább olvasom

Sarah Hogle: Megérdemlitek egymást - értékelés

Augusztus végén jelent meg a Kossuth kiadónál Sarah Hogle: Megérdemlitek egymást című romantikus-humoros kötete, ami egyúttal az első magyar megjelenésű könyve is az írónőnek, habár már 5 könyvvel büszkélkedhet az anyanyelvén.

Tovább olvasom

Szeptemberi bookhaul

Az előző hónapokkal ellentétben szeptemberben elég sok könyvet sikerült beszereznem, szám szerint 11 db-ot. Akad közöttük recenziós példány, book24-es megrendelés, illetve könyvfesztivál hétvégi vásárlás is.

Tovább olvasom

Gabriella Eld: Húsevők ketrece (Legendák a Bagolyvárosból 3.) - értékelés

A Főnix Könyvműhelynél jelent meg Gabriella Eld Legendák a Bagolyvárosból című sorozatának harmadik kötete is, ami a Húsevők ketrece névre lett elkeresztelve. Mindösszesen csak 168 oldal, úgyhogy csupán pár óra leforgása alatt a végére is lehet érni.

Tovább olvasom

Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok - értékelés

Ebben a bejegyzésben egy Alexandra kiadós 2017-es megjelenésű kötetről olvashatjátok a véleményemet, ami nem más, mint Lioane Moriarty: Hatalmas kis hazusgágok c. romantikus krimi kötete egy jó adag verbális és nonverbális erőszakkal megtűzdelt egyveleggel.

Tovább olvasom

Jay McLean: Coast - Gurulás (Lebegés 2.) - értékelés

Egy 2021-es megjelenésű Könyvmolyképzős Rubin pöttyös kötetről hoztam nektek most az ajánlómat, mégpedig Jay McLean: Gurulás c. romantikus regényéről. A kötet első részéről, a Lebegésről szóló bejegyzésemet ide kattintva olvashatjátok el.

Tovább olvasom

Victoria Helen Stone: Jane Doe szürke kisegér? - értékelés

Még a tavalyi év során jelent meg a Könyvmolyképző kiadó Kristály pöttyös könyvek sorozatán belül a Jane Doe szürke kisegér? c. kötet, ami egy személyiségzavarokkal küzdő fiatal nőről szól pszicho-thriller környezetbe ültetve. 

Tovább olvasom

Ludányi Bettina: Mögötted! - értékelés

Ludányi Bettinától már volt szerencsém korábban olvasni a Kettőnk titka c. sorozatot és most szeptemberben annyira thrilleres hangulatba kerültem, hogy gondoltam, belevágok a Mögötted! c. regénybe is, ami egy ideje már a polcomon várakozott. Még 2020-ban jelent meg az Álomgyár kiadónál és jócskán le…

Tovább olvasom

Colleen Hoover: All Your Perfects - Minden tökéletesed - értékelés

A Minden tökéletesed c. kötet volt szám szerint a 20. olvasott könyvem Colleen Hoover-től, úgyhogy elmondhatom, hogy szinte az összes könyvét olvastam már egy-két újabb megjelenést leszámítva. Nagyon szeretem az írónő stílusát és bár minden kötetében van valami mély fájdalom is a feltétel nélküli…

Tovább olvasom

Hári Tamás: Véres torkú angyalok - értékelés

Hári Tamás novelláskötete a Helma kiadónál jelent meg kizálólag e-book formában és szám szerint 8 novellát tartalmaz mindösszesen 88 oldalon keresztül. Egytől egyig brutális őszinteséggel tárják fel az olvasók előtt a háború vagy egyéb okok miatt hányattatott sorsú emberek legnehezebb pillanatait…

Tovább olvasom

Sienna Cole: A köd után (Mike Marshall és Dr. Miranda Crane 2.) - értékelés

Sienna Cole írónőtől már több kötetet is olvastam (Lefelé a folyón, Elmejáték, Ahol a százszorszépek nyílnak, Reményszimfónia), és már a legelső tőle olvasott kötettel sikerült "megvennie magának", úgyhogy mindig izgatottan fogok neki az újabb és újabb pszicho-thriller/thriller történeteinek. A köd…

Tovább olvasom

Buótyik Dorina: Maahes Isten rejtélye (Gracie Simpson történetei 3.) - értékelés

A sorozat két első részével ellentétben a Maahes Isten rejtélye nem a NewLine, hanem a Morningstar Publishing kiadónál jelent meg tavaly ősszel, ami történelmi vonatkozású kötetek megjelentetésével foglalkozik.

Tovább olvasom

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje (A szolgálólány meséje 1.) - értékelés

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje c. kötete már több mint egy éve a polcomon várakozott és annyira nagy volt a hype körülötte a sorozat megjelenése miatt, hogy azóta szerettem volna olvasni, amit ezúttal egy barátnőmmel közösen meg is tettem. Nem tudom, hogy ti próbáltátok-e már a barátokkal…

Tovább olvasom

Riley Baker: A Happy End után (A Happy End után 1.) - könyvajánló

Riley Baker: A Happy End után c. kötete legelőször még 2015-ben jelent meg a Mogul kiadó kínálatában, akkor még Veréb Emese írói név alatt. Aztán jöttek az újabb és újabb kiadások, ahogy egyre fogyott a példányszám. Én a legfrissebb kiadású, 2022-es verziót olvastam, ami az alábbi borítóval jelent…

Tovább olvasom

Tom Felton: Túl a varázslaton - értékelés

Már gyerekkoromtól kezdve nagyon nagy Harry Potter rajongó vagyok, ami nem csak a filmek és a könyvek iránti rajongásban, hanem a különböző HP világhoz tartozó ereklyék gyűjtésében és a varázslóvilággal kapcsolatos programokban is megmutatkozik. A kiegészítő köteteknek is nagyon nagy kedvelője…

Tovább olvasom

Augusztusi olvasási összegzés

Augusztusban próbáltam kicsivel több időt szentelni az olvasásnak, mert a júliusom elég gyengén telt ilyen szempontból, úgyhogy még egy kis szabadságot is beiktattam, ahol tudtam pihenni és zavartalanul olvasgatni végre. Így összesen 10 kötetet tudtam elolvasni a végére, amik közül több is a…

Tovább olvasom

Rohoska István: Életek tanúja - értékelés

Idén tavasszal jelent meg a Trivium Egyesület gondozásában Rohoska István: Életek tanúja című, mágikus realizmussal és lélektani szálakkal átitatott családregénye, ami egyazon család férfi leszármazottjainak életét mutatja be egymást követve.

Tovább olvasom

Ali Hazelwood: Eszméletlen szerelem - könyvajánló

Idén év elején jelent meg Ali Hazelwood: Eszméletlen szerelem c. romantikus kötete. A korábban tőle olvasott Szerelem képlete számomra nagyon nagy kedvenc lett, úgyhogy ezt is alig vártam már, hogy olvashassam. 

Tovább olvasom

Elizabeth Adler: Gyilkosság a tengeren - értékelés

2016-ban jelent meg a Libri-nél Elizabeth Adler: Gyilkosság a tengeren c. romantikus-krimi kötete. A borítója nekem nagyon tetszik, igazán nyárias hangulatot teremt, ezáltal sokkal jobban oda tudtam képzelni magamat a török tengerpartra, ahol a cselekmény egy része játszódik.

Tovább olvasom

Lynn Painter: Jobb mint a filmeken - könyvajánló

Egy újabb friss megjelenésű Kossuth kiadós könyv ajánlóját hoztam nektek ebben a bejegyzésben. A Jobb mint a filmeken már a harmadik magyarul is megjelenő kötete az írónőnek. Korábban volt már szerencsém olvasni a Mr. Téves Szám c. romantikus-erotikus regényt, ami nagyon tetszett, úgyhogy alig…

Tovább olvasom

Leiner Laura: 40 nyári nap - könyvajánló

Aki régóta követi a blogot, az olvashatta már az előző Leiner Laura kötetről, a Randomról írt értékelésemet, amiben többek között azt is kifejtettem, hogy nagyon nagy LL fan vagyok, úgyhogy mindig tűkön ülve várom az újabb és újabb regényeit. Végre a 40 nyári nap olvasására is sort tudtam keríteni…

Tovább olvasom

Orbán Erika: Eltörölve - értékelés

Ebben a bejegyzésben egy  Trivium Egyesület gondozásában megjelent kötetről olvashatjátok az ajánlómat, mégpedig Orbán Erika: Eltörölve című, önismereti és pszichológiai témákat felsorakoztató életregényét.

Tovább olvasom

Aurora Lewis Turner: Lloyd, a belső szörnyeteg - értékelés

Idén nyáron jelent meg Aurora Lewis Turner legújabb regénye a NewLine kiadó gondozásában, ami a Bolygókeringő trilógiából megismert Lloyd előtörténetét mutatja be. Nekem ugyan még nem volt szerencsém olvasni a Bolygókeringő részeket, de ez után a kötet után nagyon kíváncsi lettem, hogy vajon mik…

Tovább olvasom

Baráth Viktória: Bűnösök közt - értékelés

Még tavaly jelent meg az Álomgyár kiadónál Baráth Viktória legújabb regénye, a Bűnösök közt c. romantikus kötet, ami ezúttal is a maffia világába kalauzol el minket, de ezúttal egy FBI ügynök szemszögén keresztül.

Tovább olvasom

Júliusi olvasási összegzés

Júliusban sajnos nagyon kevés időm jutott az olvasásra, úgyhogy összesen csak 5 kötetet tudtam sorra keríteni, de szerencsére így is akadt közöttük több olyan regény is, ami nagyon tetszett. Ha a linkekkel ellátott könyvcímekre kattintotok, akkor a teljes értékelésemet is el tudjátok olvasni az…

Tovább olvasom

Benyák Zoltán: Egy különös tavasz emlékezete (Requiem 1.) - értékelés

Idén nyáron jelent meg Benyák Zoltán legújabb kötete, az Egy különös tavasz emlékezete c. fantasztikus regény a Fumax kiadó kínálatában. A kötet recenziós felkérésként került hozzám, amit ezúton is köszönök a szerzőnek!

Tovább olvasom

Tess Wakefield: Bíbor szívek - értékelés

Amióta megláttam, hogy érkezik a magyar fordítása az Álomgyár kiadó gondozásában a közkedvelt Bíbor szívek c. Netflix adaptációnak, azóta vártam, hogy olvashassam a kötetet. Én nagyon szerettem a belőle készült filmet és szerencsére a regény is hasonlómód teljes mértékben megvett magának.

Tovább olvasom

Pippa Grant: Jock Blocked - Elkapás - értékelés

Közel egy hónapja jelent még csak meg Pippa Grant: Elkapás c. kötete a Kossuth kiadónál, amit azóta már el is olvastam, úgyhogy meg is hoztam nektek róla a véleményemet. Köszönöm szépen a recenziós példányt a kiadónak!

Tovább olvasom

Aurora P. Hill: A Gyöngyös Korona (Serbeniai Krónikák 3.) - értékelés

Már a Serbeniai Krónikák első két része is teljesen lenyűgözött engem, úgyhogy alig vártam, hogy olvashassam a Gyöngyös koronát is. Szerencsére az írónő ezúttal is magasra tette a lécet, letehetetlen lett ez a rész is!

Tovább olvasom

Júniusi olvasási összegzés

Eltelt egy újabb hónap, úgyhogy meg is érkeztem a júniusban olvasott könyveim bemutatásával. Összesen 11 kötethez volt ezúttal szerencsém, amik között akadt jópár rövidebb kötet és manga/képregény is.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása