Minden, ami könyv

Könyvmolylány20 könyves oldala

Interjú Fróna Zsófia írónővel

Tavaly ősszel volt szerencsém olvasni Fróna Zsófitól a Fegyverek Háza c. kötetet, ami annyira tetszett, hogy alig vártam, hogy a második részt is a kezemben tarthassam. Az első kötet borítójába első pillantásra beleszerettem, szerintem meseszép. Azóta már a harmadik rész vár olvasásra, amit csak…

Tovább olvasom

Baráth Viktória: Egymás szemében - értékelés

Baráth Viktória összes korábban megjelent könyvét volt szerencsém olvasni, de egyik sem ragadott annyira magával, mint most ez a kötet. Barátnőmtől kaptam ajándékba, amiért nagyon hálás vagyok, mert lehet, hogy nem vettem volna meg magamnak, márpedig nagyon ritkán adódik olyan, hogy egy könyv…

Tovább olvasom

Eowyn Ivey: A hóleány - értékelés

Egy ideje már felkeltette az érdeklődésemet A hóleány c. könyv, de még csak most került sorra az olvasólistámon. Így utólag már úgy gondolom, sokkal előbb is elkezdhettem volna a kötetet, mert remek élményben volt részem az olvasása közben. Számomra igazi tündérmese-szerű történet volt, volt benne…

Tovább olvasom

Szabó Róbert: Drift - értékelés

Korábban nem hallottam erről a kötetről, de felkeresett az író, hogy nem szeretném-e olvasni a könyvet. Tekintve, hogy virtuális valóság és mesterséges intelligencia az alapja a történetnek - amiket nagyon szeretek -, igent mondtam rá. Bár akkor még teljesen máshogy képzeltem el a kötetet, nem pont…

Tovább olvasom

Interjú E. M. Miller írónővel

Nemrégiben volt szerencsém olvasni E. M. Miller mesekönyvét, a Bandi Farkas történeteit, ami szerintem nagyon aranyos kis mesekönyv, én felnőtt fejjel is élveztem. Azoknak a családoknak, ahol kisgyermekek is vannak, csak ajánlani tudom, hogy olvassák fel a szülők a kicsiknek a kötetben lévő…

Tovább olvasom

Mackenzi Lee: Loki - értékelés

Meghoztam nektek Mackenzi Lee: Loki: A csínytevő sorsa c. könyvének értékelését. Az Instagram oldalamon már láthattátok a korábban kitett képet, amit a könyvről készítettem (itt találtjátok), de ide is bemásolom:   Mikor először megláttam a könyvet molyon, alig vártam, hogy elolvashassam annak…

Tovább olvasom

Interjú Tarja Kauppinen írónővel

Nemrégiben hoztam el nektek az Instagram oldalamon Tarja Kauppinen írónő új könyvének borítóleleplezését, amit ide kattintva érhettek el, így természetes volt számomra, hogy ha már megszületett ez a blog, akkor vele is szeretnék készíteni egy interjút számotokra.  Korábban molyos utazókönyv keretei…

Tovább olvasom

Interjú L. J. Wesley íróval

Ma egy interjút hoztam nektek L. J. Wesley, Dugonics András irodalmi díjas szerzővel. 2020-ban New Adult kategóriában első helyet ért el a 12 első randi c. könyvével, 2021-ben pedig harmadik helyen végzett fantasy kategóriában a Hetedhét birodalom c. regénye. Volt szerencsém korábban már az összes…

Tovább olvasom

Bemutatkozás

Amit elsőre tudni kell rólam

Kedves Olvasóim! Könyvmolylány20 néven szeretnék bemutatkozni Nektek. Akik követnek már Instagramon, azok láthattak tőlem jópár képet az elmúlt majdnem két évben. Régóta dédelgetem magamban az ötletet, hogy blogot indítsak, ez még az Instagram fiókom létrehozásánál is régebbi tervem/vágyam/ötletem,…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása